~ 1. fejezet ~
Remegő kezeivel sietősen törölte le a homlokán gyöngyöző cseppeket, kimerülten szedve lábait az utca vége felé. Az hűvös nyár esti szél incselkedve simogatta vizes hajszálait, melyek némelyike homlokára tapadva fűtötte felhevült bőrét. Rövid, fekete bőr kabátja alatt hevesen emelkedett mellkasa fel, s alá, a szűk farmer alól hófehér bőre a napfény melegére kívánkozott. Ám ő legszívesebben elbújt volna minden fény elől, elbújt volna a világ égető szemei elől, s egy sötét pince mélyén élte volna életét, ahol nem kell magyarázatot adni a számon kérő tekinteteknek, ahol nem kell leszegett fővel tűrni a szánalmas megjegyzéseket, s ahol nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy a Kiválasztott elbukott.
Hiába teltek már el évek azóta, hogy Voldemort ördögi kacaja töltötte be a varázsvilágban hagyott űrt, hiába teltek már el évek azóta, hogy a jó oldal védtelenül maradt, Harry Potterben mai napig tisztán él a napnak az emléke, amikor egy világ előtt alázták porig az addig felépített tekintélyét, amikor egy világ vesztette el a bele táplált reményeit: amikor minden ember egyként súgta rosszallóan a Potter nevet...
Bűntudata és szégyenérzete végérvényesen egybeforrt a bizonyítási vággyal, s a bosszú örökké oltatlan szomja olyan erővel véste bele magát zsigereibe, hogy az eltelt időszak alatt már nem tudott másra koncentrálni, csak arra a befejezetlen küldetésre, amibe ártatlanok haltak bele az ő hibájából.
Túlságosan óvatlan volt, figyelmetlen. Nem készült fel minden eshetőségre, nem számolt a Nagyúr erőfölényével. Csak ment előre, mint egy felbőszült bika, akinek más cél nem lebeg a szeme előtt, csak az előtte lengő vörös kendő darabokra szakítása. Csakhogy ez a kendő ma már nem jelent mást számára, mint a barátainak, iskolatársainak a kiontott vérét, mellyel azon a végzetes napon vörösre festették a Roxfort falait.
Egyértelműek voltak a szándékaik, a Sötét Nagyúrnak nem volt nehéz kitalálni mire készül Harry Potter, Dumbledore és a Rend többi tagja. A halálfalók száma szinte percről perce sokszorozódott meg, pár óra leforgása alatt zöld fénycsóvák ezrei okozták a diákok, s a tanárok halálát. Nem maradt más, csak az üveges tekintetek, s a sötét varázslók diadalittas nevetései. Mire Harry észhez tért, s fejéből felszállt a harag, a düh sötét ködfelhője, már nem talált mást magán körül, csak halott barátait, halott tanárait.
Segítség nélkül maradt, ám őszintén még ma sem tudta megmondani ő hogyan menekülhetett meg Voldemort karmai közül. Megmenekült, és neki ez volt a fontos. Ám nem telt el sok idő, megtalálta az a biztos pontot, aki még segíthet neki végérvényesen leszámolni a gonosz varázslóval. Dumbledore professzor túlélte a veszteségeket, s már más mentsvára nem maradt az elkeseredett Kiválasztottnak: egykori igazgatójával együtt kellett végleg leszámolniuk a Sötét Nagyúrral és seregével.
Az eltelt évek teljesen új embert faragtak belőle, olyat, akinek már nem számítottak sem külső, sem belső értékek, akit már nem hitt az önzetlen mosolyokban, aki már nem értékelt kedves gesztusokat, s ha azok felé irányultak csak a rosszat látta bennük. Egy cél éltette minden nap, ezért kelt fel reggel s ezért hajtotta éjjel nyugovóra fejét: megtalálni és végezni azzal a szörnyeteggel, aki pokollá változtatta csodásan induló életét.
Megnyugvással csillantak meg halványzöld szemei, mikor megpillantotta az utca végében most is üresen álló bárt, mely az eltelt évek alatt törzshelyévé vált. Ha kudarc érte idejött, ha fojtogató emlékek rohamozták meg idejött, ha az életét készült eldobni magától idejött, ha változásra várt... idejött. Itt kereste a boldogságot, s olykor a halált is, miközben egyre több pohár fenekére nézett. Nem érdekelte már az sem, ha saját szervezetét rombolja vele: az ő világa már úgyis összedőlt.
Mark, a bár tulajdonosa az évek alatt figyelemmel kísérte a mára már kész férfivá érett Harry minden szövevényes próbálkozását, mellyel el akarta kapni áldozatát, de a részletekbe betekintést ő sem kapott. Tudta, hogy a fekete hajú férfi nagyon keres valakit, de azt, hogy kit, s azt, hogy miért még ő sem tudhatta meg... ahogy soha senki sem. Ettől eltekintve azonban készséggel segített Harrynek amiben csak tudott, néha csak egy jó szóval, néha azzal, hogy némán ült mellette, vagy épp meghívta egy pohár finom italra, ahogy ezekben a percekben is tette.
Harry bizalmához azonban az út végleg lezártnak tekintett volt.
Burokban élte életét, nem barátkozott senkivel, nem tartott kapcsolatot senkivel. Nem voltak hozzátartozói, ismerősei, még csak a szomszédjaival sem beszélt egyetlen árva szót sem. Megrögzött lett, az élete árán is képes lett volna megtalálni és megölni Voldemortot, s érezte, ha valakit közel engedne magához, az csak hátráltatná ebben, vagy elveszítené őt is, mint egykori barátait.
Hálásan biccentett Marknak a pohár italért, miután helyet foglalt a pultnál. Villámgyorsan ürítette ki a pohár tartalmát, majd máris kérte a következő kört. Kudarc kudarcot követett, kezdte azt érezni, hogy minden erőfeszítése eredménytelen, s hogy soha nem lesz képes elfogni végre a sötét varázslók urát. Ugyanakkor Dumbledornak sem akart csalódást okozni, mentorként nézett fel az idős férfire, ő volt a példakép, egy valóságos istenség mind a mai napig. Nem akart előtte is szégyenkezni, azt akarta, hogy az egykori igazgató, még ha távol is van, elismerje munkáját és hasznát vegye a segítségének.
Nem tartózkodtak egy városban,a professzor nem tartotta okos megoldásnak. Egy távolra eső városkában bújt el, Harryre pedig azt a feladatot bízta, hogy ahogy nyomra bukkant, értesítse. Ám Dumbledore két éve nem kapott más hírt azon kívül, hogy Harry jól van és nem találták meg. Ennyiben egyeztek csak meg mai napig Voldemorttal: mindkettőjük úgy rejtőzött el, hogy a másik még véletlenül se találjon rá.
Ám akkor még Harry sem sejtette, hogy a sorok mögött olvasva az egykori tündérmese rémtörténetté alakul majd át...
((((())))) ((((())))) ((((()))))
Mélyen gondolataiba merülve vizsgálgatta kezében az áttetsző poharat, észre sem véve, hogy annak üvegén át egy gesztenyebarna szempár veti rá lopott pillantásait. A barna szemek tulajdonosa két tenyerével a pulton támaszkodott meg, s kissé áthajolva azon szólt a csaposnak egy újabb kör italt rendelve, miközben szemeit mágnesként vonzotta a fekete hajú férfi látványa.
A fehér ing alól kivillanó kívánatos izmok, s az a finom bőr, mely fedte azokat ; fekete haja, mely pajkosan omlott szemébe, s csiklandozta nyakának csodás bőrét ; arcának márvány bőre, melyet helyenként csak a borosta tett még kívánatosabbá ; halványzöld szemei, melyeket már nem takart el szemüvege a világ éhes szemei elől.
Alig észrevehetően harapta be ajkát, amikor a szellő lágyan csalta orrába a fiatal férfi bódító illatát. Érezte, ahogy teljes tudata kikapcsol, s ahogy érzékei kezdik átvenni az irányítást tettei felett. A fülledt levegő, mely a helységbe szorult csak előrébb segítette a férfi vágyait a felszín felé, ahogy szemei az idegen nyakán állapodtak meg egy picinyke, csillámló cseppen, mely egészen annak kivágott ingéig folyt, hosszú, nedves csíkot hagyva mellkasának bőrén. Szemei szinte önmaguktól követték a mozdulatot, majd, mint aki sejti a folytatást, szemei a fekete férfi ajkain pihentek meg, melyeken át az hűvös levegőt engedett felhevült bőrére.
Ahogy végigkísérte a nedves csík felszáradását, s ahogy látta az apró libabőröket megjelenni a férfi bőrén, alsó ruházata hirtelen vált kényelmetlenné számára, s ajkai sem a pohárba öntött nedűért szomjaztak már...
((((())))) ((((())))) ((((()))))
Harry még mindig gyanútlan ült kényelmes székén és áthatóan vizsgálgatta pohara fogyatkozó tartalmát. Tudata szinte teljesen kikapcsolt, mintha egy teljesen más világba, más dimenzióba csöppent volna. Nem vette észre az embereket maga körül, nem hallotta a hangokat, nem érezte a külsőségeket. Megannyi fájdalmas emlék rajzolódott ki szemei elé, s a pohár alkoholtól párás üvegén át szinte tisztán látta, ahogy élete fentről egészen a mélységekig zuhan. Kezdett vészesen fogyni ereje, kezdte érezni, hogy kicsúszik kezéből az irányítás, eltűnik lába alól a talaj, s ő lesz a semmiség maga.
Bár az elmúlt évek alatt jószerével még csak nem is beszélt emberekkel, mégis... titokban szüksége volt egy karra,ami visszarántsa őt az életbe és segíti a harcokban. Egy karra, aki ha csak látatlanban is, de támogatja őt, amikor már fárad gyenge teste ; egy karra, aki vigasztalóan simít végig beesett arcának halvány bőrén, mikor már feladni készül a háborút; egy karra, mely biztonságot adóan öleli át a fázós éjszakákon, és olyan álmokba ringatja riadt testét, amiből édes lesz az ébredés.
Titokban ő is vágyott érzelmekre, titokban ő is vágyott egy szeretet teljes mosolyra... titokban ő is vágyott nagyon sok olyasmire, amiről azt hitte, nem kaphatja meg. Még nem, előbb bizonyítani kell, befejezni azt, amit évekkel ezelőtt elkezdett és utána... utána foglalkozhat majd azzal, ami neki számít. De arról még neki sem volt fogalma, hogy az őt feltűnően tanulmányozó barna szemek gazdája ezt teljesen másképp gondolja...
- Elnézést! - rázta fel egy kellemes bariton képzelgéseiből, mire ő szemöldök ráncolva nézett fel a mellette álló férfire. - Nem tudod esetleg, hol találom meg Markot? - kérdezte a pultnak támaszkodó férfi Harrytől, aki csak lassan ingatta meg fejét.
- Nem, fogalmam nincs hol van - fordult vissza poharához és gyorsan ürítette ki annak tartalmát. - Talán a raktárba ment...
- Lehetséges, csak nekem sietnem kéne és szeretnék fizetni - türelmetlenkedett a barna hajú férfi, és idegesen kezdett dobolni hosszú ujjaival a pulton, miközben szeme sarkából vizsgálgatta a fekete hajú férfit.
- Előfordul az ilyesmi - tolta el maga elől poharát Harry és egy gondterhelt sóhaj kíséretében hajtotta arcát tenyerébe.
- Sajnos igen - ült le az egyik székre a fiatal férfi, majd könyökére támaszkodva figyelte a látszólag ingerült Harryt. - Elég gyakran járok ide, eddig még nem volt gond a hellyel...
- Most sem lesz gond, ha türelmesen kivárod amíg visszaér - dünnyögte maga elé Harry, s feszülten túrt bele selymes, fekete hajába. - Biztosan valami dolga akadt.
- Biztosan - bólintott a barna hajú férfi, majd folytatta a Harry számára igen "kellemes" beszélgetést. - Nem szokta csak úgy üresen hagyni a bárt...
- Na látod, én viszont nagyon örültem volna neki, ha üresen hagyja! - mordult a barna hajú férfire idegesen Harry. - Akkor legalább nyugodtan ülhetnék ennél az átkozott bárpultnál!
- Jól van, elnézést! - emelte fel megadóan kezeit a férfi és meglepetten nézett a varázslóra. - Ha az önsajnálkozás fájna... - motyogta az orra alatt a férfi, majd visszafordult a pult felé és türelmetlenül várta a csapost, nem számolva azzal a ténnyel, hogy Harrynak nagyon kifinomult hallása van.
- Mire is akartál célozni ezzel? - vonta össze szemöldökét idegesen Harry és a férfi felé fordult.
- Semmire, csak már annyira belefulladtál az önsanyargatásodba, hogy a normális emberek szavára is pálcát ragadsz... - nézett nyugodtan a dühös zöld szemekbe a férfi.
- Neked ehhez semmi közöd nincs! - mondta feszülten Harry, s a barna szemek láttán furcsa érzés fogta el az egész testét. Már nem tudta, csak az idegességtől remeg-e...
- Tudom már honnan vagy nekem olyan ismerős - állt fel lassan a barna férfi. - Harry Potter bukásának híre sok helyre elért már... Köztük ide is.
- Hogy merészeled? - ragadta meg a férfi fekete ingének gallérját és egészen közel hajolva arcához szúrósan fúrta tekintetét a barna szemekbe.
- Mi folyik itt? - jelent meg Mark a pult mögött, s értetlenül nézett a vitatkozó felekre.
- Mit szólnál, ha más körülmények között és teljesen máshogy rendeznénk le ezt az egészet? - villantak meg a gesztenyebarna szemek sokat mondóan Harry szemeit fürkészve, mire az elernyedt kezekkel engedte el a férfi ingének gallérját, ám arca, s teste ugyanolyan közel maradt a férfihez.
Érezte annak illatát, perzselő leheletét, mely bőrét csiklandozta, s olyan érzelmeket keltett fel benne egyetlen pillanat alatt, mely féktelenül segített át minden dühét elsöprő vágyba.
Hirtelen lépett el a férfitől, feszélyezve érezte magát annak közelében. Rég volt már ehhez hasonló pillanatban, rég került ennyire közel a gyönyör érintetlen virágához, mely az ő keze után sóvárog, hogy leszakítsa szirmait magának. Túl rég volt ahhoz, hogy igaz is legyen. Neki most is csak a feladata volt fontos, a vágy tüze mellett a bosszúvágy volt az, ami égette testét belülről, s kívülről egyaránt.
Csak nézte hosszan a barna hajú férfit, meg sem hallva mit mond nekik a csapos. Csak fürdőzött hosszan a barna szemekben, hagyta, hogy minden érzékét felszabadítsa börtönéből, s majd csábító tekintete rabjává tegye azokat. Szíve egyre hevesebb dobbanása már fülében visszhangoztak, keze az eddiginél is jobban remegett, s érezte a gyöngyöző cseppek simogatását homlokán. Arca izmai össze-össze rándultak, kiszáradt torka a még soha nem kóstolt ízekre szomjazott.
Mire bátorságát összeszedhette volna a kedves délibáb már eltűnt, elillant szeme elől, elveszett gyenge karjai közül az az angyal, akinek fénylő ragyogását még igazán meg sem tapasztalhatta. Leszegett fővel indult a bejárat felé, fejéből minden mocskos gondolatot próbált minél hamarabb kiűzni. Éppen csak biccentett a csapos felé, aki egy egyszerű fejcsóválással reagálta az egész jelenetet.
Reszketeg sóhaja közepette nyúlt a bár ajtajának kilincséért, amikor is egy erős kéz ragadta meg karját, s rántotta be a mosdó kopott ajtaján. Hunyorogva kereste a sötétben fogva tartóját, de csak a pár perce utoljára látott barna szemek köszöntötték őt. Falhoz szorított csuklóira kígyóként tekeredtek a hosszú ujjak, miközben egy sejtelmes mosoly villant meg a halványzöld szemekben.
- Szóval érdekel a másik megoldás? - súgta halkan a barna hajú férfi Harry fülébe, majd nyakának puha bőrét nedves csókokkal hintette be. - Mert tudod, vannak dolgok, amiket verekedésén kívül nagyon sok mással helyettesíteni lehet... - szorította a falhoz Harry testét, s mindketten szinte egyszerre nyögtek fel, ahogy a nadrág szövetén keresztül egymáshoz ért izgalmuk.
Harry képtelen volt megszólalni, összeszorítottal fogakkal próbálta visszafogni magát ameddig csak lehet, bár arra már képtelen lett volna, hogy ellökje magától a férfit. Hátravetett fejjel élvezett minden csókot, összerezzenve tűrte a már fájdalmasan tüzes érintéseket, és ha megtehette volna könyörgött volna a folytatásért.
A barna férfi lassan araszolt csókjaival végig Harry nyakán, majd hegyes állán át elérte puhán felkínálkozó ajkait is, melyekre gyengéd szenvedéllyel csapott le. Forró hullámokban simogatta a bódító érzés egész lényét, miközben kezei már maguktól siklottak a barna hajú férfi dereka köré, szorosan magához szorítva annak testét. Finoman ízlelte a nedves ajkakat, melyek egyre többet és többet akartak. Forró nyelve óvakodva siklott szájába, s őrült csatát vívtak találkozásukkor.
Teljesen elvette az eszét a férfi közelsége, bőrének illata, csókjának finomsága. Többet akarta, egyre csak többet és többet. Keze a férfi fenekére siklott, s elégedett sóhaj hagyta el ajkait, ahogy végigsimított a formás domborulatokon.
- Na, meggondoltad már magad? - suttogta halkan elválva Harry ajkaitól a férfi, majd keze egészen Harry nadrágjáig csúszott, s egy gyors mozdulattal húzta le a cipzárt. - Mert ha nem, akkor ezen könnyen tudok segíteni... - harapott bele pajkosan Harry nyakába, majd a következő, amit a fiatal varázsló halott, az csak a barna hajú férfi térdének koppanása volt a hideg padlón.
El sem merte hinni, ami történik vele. Fel sem fogta teljesen, hogy mibe is csöppent, s a hirtelen forróság, mely körbeölelte egyik percről a másikra már végképp elvette józan ítélőképességét. Ujjai elfehéredve tapadtak a hideg falra, miközben élvezetes sóhajok hagyták el ajkait. Egész testében remegett attól a földöntúli kényeztetéstől, melyet ez a kívánatos férfi nyújtott számára.
A hosszú ujjak immár meztelen csípőjéhez simulva fokozták a varázsló gyönyörét, miközben a puha ajkak forrón ölelték körbe férfiasságát. Ujjai szinte maguktól kúsztak a selymes, barna tincsek közé, miközben meg-meg remegő térddel, és összeszorított szemekkel engedett utat a féktelen gyönyörnek, mely testén száguldott végig véget nem érő pillanatokon keresztül.
Azt sem tudta mennyi idő telt el, de a forró test ismét hozzá simult, s ő kapaszkodókat keresve fonta át karjait az igéző szemek gazdájának derekán.
- Legalább a neved áruld el... - kérlelte Harry vágytól rekedt hangon a barna hajú férfit.
- Gabriel... - suttogta mosolyogva a varázsló ajkai közé, majd újabb finom csókkal jutalmazta annak kipirult ajkait.
- Akkor te most velem jössz, Gabriel... - súgta halkan Harry a helység csendjébe, s meg sem fontolva döntését lakásába hoppanált karjai között a barna hajú férfivel, akkor még nem is sejtve, hogy nem minden angyal olyan, amilyennek látszik...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
