4. fejezet
– Boldog karácsonyt!
Fleur könnyes szemekkel nézett a szalmaszőke hajú férfire. A teraszon álltak Bartyval, miközben a hó nagy pelyhekben hullott. A varázsló egy vékony, kék dobozt nyújtott át a lánynak, aki remegve vette át, és hálásan mosolygott rá.
– Barty, nem kellett volna – suttogta meghatottan. A férfi rámosolygott.
– Nyisd csak ki – mondta. – Remélem, tetszik!
A lány ügyetlenül kinyitotta a kis dobozt, majd érezte, ahogy a lélegzete elakad. Egy vékony kis ezüstgyűrű volt a kék dobozban; egyetlen egy ékessége volt, egy zafírkő. Fleur haloványan érzékelte, hogy Barty letérdelt elé, majd így szólt:
– Fleur Isabelle Delacour – susogott a férfi –, leszel a feleségem?
Fleur könnyfátylon át figyelte Barty arcát, akinek a szemei szokatlanul is élénken és őszintén csillogtak. A lány nem tudta, hogy mit mondjon, mert bár szerelmes volt a férfibe, de mit mondjon az apjának? Ne haragudj apa, de férjhez megyek egy olyan férfihez, aki egy kicsit őrült? Ezt nem mondhatta, az apja kitagadná.
– Kérlek – suttogta a lány –, ne kérdezz tőlem ilyet!
Barty kikerekedett szemekkel nézett rá, mint aki meglepődött. Az addig áhítatos, szerelmes pillantása megváltozott; az arcán jól látható volt a düh jelei, a rémisztő düh jelei, ami megrémisztette Fleurt.
– Barty... – hebegte a lány.
– Azt mondtad, szeretsz – szakította félbe Barty.
Fleur tiltakozva kiáltott fel:
– Én ilyet nem mondtam! Barty... – halt el a lány hangja, azonban a férfit ez nem hatotta meg.
A szalmaszőke megindult feléje villogó szemekkel, mire Fleur rémülten hátrálni kezdett. A lány egészen a szobájukba hátrált, majd nekiütközött az ágynak, és ráesett. Barty összeszűkült szemekkel állt meg előtte. Fleur pontosan ekkor jött rá, hogy nem kellett volna az összekuszálódott érzéseire hagyatkoznia, és nem kellett volna annyiban hagynia Barty Kupor furcsa viselkedését.
– Azt mondtad, szeretsz – ismételte dühösen Barty. – Hazudtál, te!
A varázsló megragadta a lányt, majd a hajától fogva felrángatta. Az ágy megnyikordult a két ember súlyától; Barty a pálcáját útközben húzta elő, s tartotta a lány nyakához. Fleur éles hangon felsikított.
– Szeretsz sikítani, Fleur? – sziszegte a férfi, miközben megrángatta a haját. – Szeretsz?!
Fleur rémült, nagyra nőtt szemekkel figyelte Bartyt; a lány mélykék szemei könnyek csillantak meg a holdfényben. Rettegett. Barty tekintete halálra rémisztette, annyira eleven volt, annyira... őrült.
– Szeretek? – hebegte hevesen kalapáló szívvel.
– Mindjárt kiderül – suttogta Barty. – Crucio!
Kiderült.
A kínzóátok újra és újra belecsapódott a testébe; először csak az izmai rándultak meg, és csak utána kezdett el reszketni a lány egész teste. Fleur sikított. Minden egyes sikolya éles volt, magas, és mindegyikhez egyre több fájdalom társult.
– Milyen érzés, Fleur? – suttogta kaján élvezettel Barty Kupor. – Éget már a tűz? Lángolsz?
Fleur válaszként egy hangosabb sikollyal válaszolt. A hófehér köntöse átázott a vértől; a lány arca pedig a kíntól torzult el.
Igen, határozottan érezte.
Már lángol.
***
Fleur végigsimított ezüstszürke szaténtalárján, majd a kontyán is. Halvány púderrel fedte le a sebeket és a zúzódásokat, melyeket Barty Kupor okozott neki. A férfit azóta messziről elkerülte, mert kitisztult a tudata, most már mindent világosan látott.
– Mehetünk? – Roger Davies zavarában lesütött szemekkel sétált melléje.
– Tehrmészethesen – bólintott Fleur, majd belekarolt a fiúba.
Közvetlenül az ajtó mellé álltak, és várakoztak, hogy hamarosan megnyithassák a táncot. Fleur kellemetlenül nézelődött körbe, ugyanis Roger megállás nélkül őt bámulta, mint aki nem akarja elhinni, hogy tényleg a lány a partnere. Cedric és Cho kicsit távolabb álltak tőlük; Fleur őket figyelte. Cedricről sütött, hogy iszonyatosan szerelmes a lányba, viszont Chón nem látszott semmi – legalábbis Fleur nem látta. A fekete hajú lány szinte közömbösen figyelte Cedricet, de közbe néha-néha rámosolygott.
Bevonultak a nagyterembe, aminek falait szikrázó ezüstös zúzmara borította, s fagyöngyös-borostyános füzérek lógtak le a mennyezetről. Tizenkét személyes lampionokkal megvilágított asztalok kerültek a nagyterem asztalai helyére, ami Fleur szerint igencsak hangulatos volt.
Dumbledore mosolyogva várta őket; Fleurnek feltűnt, hogy az idősebbik Barty Kupor nincs ott. A lány elszoruló torokkal nézett körbe, hátha kiszúrja valahol Bartyt Mordonként, de nem találta sehol. Ő is felszívódott. Fleur végül beletörődve leült Rogerrel az egyik olyan asztalhoz, és csak hogy mondjon valamit, fitymáló fintorral így szólt:
– Ez min' semmi! – jelentette ki. – Nálunk' á Beauxbatons-pálotában karhásonkór áz ebédlő körhben tele van jégszobrhokkal. Perhsze nem olvádnak el... olyanók mint' a gyémán'ból lenének, úgy silognak. És a vásora is ínyetsiklándózón finóm. És ámíg étkezűn', nimfák kórúsa énekel nekün'. Nálún' ninsenek ilyen súf lovagi pánszélok, és 'a egy kopogószelem be merhné teni á lábát á Beauxbatons-ba, úgy kidobnák, mint á sissz!
Fleur észre sem vette, hogy belemelegedett a beszélgetésbe. Mérgeskedve csapott rá az asztalra, miközben Roger Davies kábult tekintettel hallgatta őt, mint aki az égvilágon semmit sem fog fel abból, amiről Fleur beszélt.
– Teljesen igazad van – vágta rá a fiú, és hogy bizonyítsa, hogy hallgatja Fleurt, ő is rácsapott az asztalra. – Mint a sicc. Pontosan.
A lány egy lenéző pillantást vetett rá, majd némán figyelte, ahogy Roger felfalja a sertésszeletét. Ő nem evett, egyszerűen nem volt hozzá ingere; azon gondolkozott, vajon hol lehet Barty, mert itt nem volt, az biztos.
Végül elérkezett az a pillanat is, amikor végre megnyithatták a táncot. Fleur kecsesen siklott végig a táncparketten Rogerrel, s nagyot dobbant a szíve, mikor észrevette Bartyt. A férfi egy roppant esetlen szteppet ropott Sinistra professzorral. Fleur összeszűkölt szemekkel nézett rá; legszívesebben ő táncolt volna Bartyval, de a múltkori incidensük után félt a közelébe menni.
– Elnézhést – motyogta halkan Fleur Rogernek, miután találkozott a tekintete Bartyval. – Muszá' leveghőznöm – kezdte el legyezni magát.
– Veled tartok – kiáltotta lelkesen Roger.
– Ne... azaz... miért, ne? – mosolygott rá kényszeredetten Fleur. Semmi másra nem vágyott, mint az egyedüllétre, de nem mondott semmit.
A lány a parkba sietett, majd megállt az egyik rózsabokor előtt, és felsóhajtva nekidőlt. Roger elvörösödve állt meg mellette, és sokáig nem mozdult. Fleur átpillantott Roger válla fölött; Barty az erkélyen állt, és őket figyelte. A lány arcára keserű mosoly ült ki, ami fokozatosan átváltott egy bosszúálló vicsorgássá. Mielőtt akár Roger egy szót is szólhatott volna, Fleur előrehajolt, és váratlanul megcsókolta a fiút. Roger az első pillanatban annyira megdöbbent, hogy visszacsókolni is elfelejtett, de miután Fleur rálépett a lábára, egyből viszonozta. Miután pihegve elváltak a lány az erkély felé pillantott – Barty eltűnt.
– Ööö... – Roger alig bírt megszólalni. Fleur letorkolta.
– Köshönöm áz estét, jó éjhszákát! – köszönt el tőle, majd otthagyta a ledöbbent fiút, és elsietett.
Barty a bejárati csarnok oldalánál, az ablaknál állt, ahol a feldúlt állapotban levő lány át akart vágni. Egy pillanatra megint találkozott a tekintetük. Barty Rémszem Mordonként tekintett rá vissza, miközben végignézett a lányon.
– Gyönyörű vagy – mondta lágy hangon, és kinyújtotta a karját, hogy megérintse Fleurt. Fleur elhajolt tőle.
– Azt akarom, hogy hagyj békén – jelentette ki halálosan nyugodtan Fleur. – Ne gyere a közelembe, kerülj el engem!
– Fleur... – A férfi megpróbált fájdalmasan közbevágni, de a lány felcsattant:
– Nem! Olyan soha nem lesz, hogy Fleur Delacour és Barty Kupor, ezt jegyezd meg!
A lány lesütötte a szemeit, miután kimondta a fájó hazugságot jéghideg nyugalommal. Nem akarta látni Barty megtört, szomorú tekintetét, nem akarta, hogy ismét lássa a megcsillanó őrültséget. Már régóta meg kellett volna tennie, de Fleur csak most volt ehhez elég bátor.
Elfutott, a szobájába sietett vissza.
Helyesen cselekedett, hiszen végre megszabadult egy őrülttől, egy olyan férfitől, akitől nem tudni, hogy mire számíthat. Végre megszabadult egy őrült szerelemtől... Ők nem illenek össze, jól mondta, soha nem lesz olyan, hogy Fleur Delacour és Barty Kupor.
A lány belenézett a tükörbe. Egy fakó ezüstszőke hajú, könnyes mélykék szemű lány nézett rá vissza, aki szokatlanul sápadt volt.
Helyesen cselekedett.
Csak azt nem értette, hogyha helyesen cselekedett, akkor miért érzi magát ennyire rosszul?
***
Ott várunk, hol szól e dal
Fent fül minket sose hall.
Gyere, hisz mi neked kell,
nálunk van, mi vettük el.
Egy órád van, ne feledd,
Hogy megtaláld, s visszavedd.
Ha letelt, már ne remélj,
Vége – többé nincs esély.
– Meghallgattad?
Marie idegesen tette fel a kérdést. Fleur és ő a roxforti tó partjánál álltak, pontosabban az előbbi nem rég jött fel a tóból. A lány rémülten fogta a kezébe az aranytojást, és ült le Marie mellé. Csak egyetlen egy napja volt a versenyig, a második próbáig, de még nem fejtette meg a tojás titkát. Fleur megpróbált többször is foglalkozni vele, azonban folyamatosan csak Bartyra tudott gondolni és az összekuszálódott érzéseire vele kapcsolatban.
– Meg – suttogta rekedten Fleur. – Te is?
– Hát persze – mosolyodott el Marie. – Madame Maxime mindenre felkészített. Érted miről szólt a kis ének?
Az ezüstszőke hajú lány elgondolkozva meredt maga elé, majd végül magabiztosan, elmosolyodva így felelt:
– A roxforti sellők... le kell mennem a sellőkig, hogy... – Elkomorodott, ahogy eszébe jutott a dal vége. – Valamit elvettek tőlem, és vissza kell szereznem? – kérdezte halkan.
Marie sóhajtott.
– Okos vagy, Fleur, ez nem is kérdés – mondta. – Őszintén remélem, hogy túléled a Tusát – tette hozzá csendesen.
A lány elsápadt, majd remegve végignézte, ahogy Marie feláll mellőle, és visszasétál a kastélyba. Fleur csak órák múlva tért vissza, ugyanis sokáig gondolkozott, hogy hogy oldhatná meg a feladatot. Biztos volt benne, hogy Madame Maxime nem csak ennyit mondott Marie-nek, hanem azt is, hogyan kell megoldani, de a lány bizonyára túlságosan is ellenezte a csalást, ezért nem mondta meg Fleurnek.
Mikor elérkezett a második próba Fleur magabiztosan állt Cedriccel és Krummal a zsűrik aranylepellel borított asztala mellett. Ahogy a lány végignézett a másik két bajnokon, látta rajtuk, hogy mindketten magabiztosak, mindketten megfejtették a tojás titkát. A verseny tíz perc múlva kezdődött volna, de a negyedik bajnok, Harry Potter még mindig nem volt ott. Fleur kárörvendően mosolygott Cedricre, miközben Potterre várakoztak.
– Lehet, hogy elaludt – mondta Cedric az ideges Ludo Bumfoltnak.
– Vagy megfulladt – mosolygott angyalian Fleur. Cedric helytelenítő, szemrehányó pillantást küldött a lány felé.
Csak hogy Ludo Bumfolt is megnyugodjon, Harry Potter pár perccel később lélekszakadva rohanva, stílusosan megérkezett. A fiú becsúszva megállt a sárban, és jól összefröcskölte Fleur halványkék ruháját. A lány bosszúsan nézett rá.
– Nem tudsz vigyázni?! – morogta Fleur franciául, és szerencsétlenségére Harry nem hallotta meg.
Nem sokkal később Bumfolt felsorakoztatta a bajnokokat a tóparton; Fleur Cedric mellé került. Amint felhangzott a sípszó, Fleur elsőnek ugrott bele a tóba. A víz jéghideg volt, szinte égette a bőrét, de tudta, hogy meg kell nyernie a versenyt. Még a nyáron megtanulta a buborékfej-bűbájt, amit most örömmel alkalmazott, hogy egy teljes órán át tudjon lélegezni. Fleur sosem gondolta volna, hogy egyszer még hálásnak kell lennie Louis bácsikájának, aki egész nyáron ezzel piszkálta őt, és addig nem hagyott neki nyugtot, amíg tökéletesre nem tudta.
Fleur lassan úszni kezdett a víz alá, de mivel az egyáltalán nem volt kellemes, egyre nehezebben úszott. Sötét, ködös vidékeken úszott át; a távolban halk, kísérteties kórus énekelt, sellők kórusa, akik a tojás dalát is énekelték. A lány a hangot követte, és reménykedett, hogy nem kerül bajba.
A boszorkány egy elágazáshoz érkezett. Kétféle ösvény volt, és egyik sem volt bíztató: mindkettő sötét volt és ködös. Kusza, fekete növényekkel teli volt a táj, s az út gömbölyded kövekkel teleszórt iszapsíkság volt. Fleur ijedten vette észre, hogy a hínárok rátekeredtek a lábára. Apró kezeivel megpróbálta kibogozni a hínárokat, majd mikor sikerült, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Egy órád van, ne feledd,
Hogy megtaláld, s visszavedd... – búgta a kórus.
Fleur gyorsítani próbált, azonban egyszer csak megint azt érezte, hogy valami megragadta a bokáját. Ez nem hasonlított egy hínárhoz, sokkal erősebb volt a fogása, mint egy...
A lány megfordult. A hínármezőből egy kákalag bukkant elő; szarvacskás kis vízidémon volt, hosszú vékony ujjakkal és hegyes fogakkal. Gonoszul vicsorgott rá, és kivillantotta hegyes fogait. Fleur gondolatan ezerszer elátkozta magát, amiért úgy döntött, hogy bedobja a nevét a Tűz Serlegébe; nagyon rossz ötlet volt. Több kákalag csatlakozott a másikhoz, és húzták-vonták őt lefelé, egyre csak a tó mélyére.
– Relaxo! – A lány non-verbálisan varázsolt, és úgy tűnt, a kákalagok elengedték őt.
Messziről látta, hogy Cedric is megküzdött a maga lényével; a fiú is buborékfej-bűbájt alkalmazott, mint Fleur. A lány megkönnyebbült, hogy a barátjának nem esett semmi baja, majd rámosolygott, és sietve úszott tovább. A hínárost eközben iszapsivatag váltotta fel, és puha fekete anyag kavarodott fel. A lány megállt egy hatalmas sziklánál; teljesen elfáradt a sok úszásban. A kísérteties hang ismét felhangzott, mely megrémisztette Fleurt.
Siess, ne késs, fél óra még,
És itt a baj, a szörnyű vég...
Fleur még azt sem tudta, hogy mit vettek el tőle, ráadásul halványlila gőze sem volt arról, hogy merre keresse. Nem egyszer tévedett el a hínárosban, és nem egy lény támadta meg őt. Valamiért olyan érzése volt, hogy azok a kákalagok, akiket lerázott, nem adták fel egykönnyen. A vízben ott motoszkált valami, mint ami a levegőben szokott ilyenkor; valami furcsa, valami rémisztő.
Fleur összerezzent, mikor valami villámgyorsan elhaladt mellette. Már nem volt ideje arra, hogy átkot küldjön a támadóira – az öt kákalag lerántotta a mélybe.
A lány nem tudott védekezni a kákalagok ellen, akik egyre lejjebb rántották a mélybe. Nem maradt más választása, a pálcáját kinyújtva non-verbálisan piros szikraesőt küldött fel – feladta a próbát.
Nem történt semmi. A várva várt segítség nem érkezett meg, senki nem merült le érte. Fleur kezdett kétségbeesetten vergődni, ahogy a kákalagok mélyebbre rántották. Hirtelen azonban kékesfehér fény tört be, a kákalagok elengedték a lányt, aki sikeresen fel tudott úszni a felszínre.
A lelátón ülő beauxbatons-os diákok csalódottan felmordultak, amint meglátták, hogy Fleur feladta. A lány óvatosan Madame Maxime sandított, mikor felérkezett a felszínre. Az igazgatónő arca azonban nem volt csalódott, mint amilyet Fleur várt, hanem büszke és rémült.
– Mit vettek el tőlem? – köszörülte meg a torkát Fleur.
Az igazgatónő zavartan nézett a lányra, aki felkészült a legrosszabbra. Végül Madame Maxime is megköszörülte a torkát, mint Fleur, és csendesen így szólt:
– Gabrielle-t.
Fleur Delacour abban a pillanatban vérfagyasztó sikolyt hallatott.
***
A várakozás borzalmas volt. Fleur számtalanszor megbánta, hogy feladta a második próbát, és nem próbált győzedelmeskedni a kákalagok fölött. Amikor Madame Maxime megmondta neki, hogy Gabrielle, az édes kishúga odalent van még abban a veszélyes tóban... A lány nem tudta kiverni a fejéből a sellők kórusának dalát:
Egy órád van, ne feledd,
Hogy megtaláld, s visszavedd...
...Ha letelt, már ne remélj,
Vége – többé nincs esély.
Nincs esély. Cserbenhagyta a húgát, hogy ő túlélhesse; elkövette élete legrosszabb bűntettét, ami még Barty Kupor iránt érzett szerelménél is rosszabb volt. Cedric Diggory sikeresen fölhozta szerelmét, Cho Changet, és Fleur undorodva figyelte, ahogy mosolyognak egymásra. A saját boldogtalanságára gondolt, a saját szenvedésére. Viktor Krum is felhozta Hermione Grangert, és már csak Harry Potterre vártak.
Fleur csendesen sírni kezdett. Szörnyű volt a tortúra. Csak az édes kishúgát látta maga előtt; a szőke hajú, kék szemű lányt, a gyönyörű Gabrielle-t, aki több mint valószínűleg hamarosan meg fog halni. S ekkor Harry Potter is feljött a felszínre.
Fleur felsikoltott. A fekete hajú fiú mellett ott volt Donald Wesley, a fiú, aki megkérte, hogy nem lesz-e a partnere, és egy ezüstszőke hajú, mélykék szemű, sápadt kislány, aki kapálózva próbált fennmaradni a víz tetején.
Ő volt az – Gabrielle.
Fleur felpattant. Nem törődött senkivel, csak megindult a tó felé, hogy visszamenjen a vízbe, és segítsen Gabrielle-nek, akit Harry Potter nem hagyott odalent. Azonban Madame Maxime megakadályozta e tervét; összeszedte minden testi erejét, hogy visszatartsa Fleurt, aki hisztérikusan sikoltozott és kapálózott a kezei között.
– Gabrielle! – sikította. – Gabrielle! Nem esett baja? Nem 'alt meg?
Az utolsó sikolyával kitépte magát Madame Maxime markából, és Gabrielle-hez futott, hogy a kezét nyújtsa, mikor a kislány megpróbált kimászni a tóból. Amint kiszállt, Fleur úgy ölelte meg, mintha az élete múlott volna rajta.
– Megtámad'ak a kákalagok... – suttogta elhaló hangon Fleur. – Oh, Gabrielle, azt 'ittem... azt 'ittem... – halt el újból a hangja.
A javasasszony, Madame Pomfrey elindult Fleur és Gabrielle felé. Az előbbi lány talárja rongyokban lógott, arca és karja tele volt sebekkel és horzsolásokkal, de mindez szemlátomást nem érdekelte, s nem engedte, hogy a javasasszony ellássa a sebeit.
– Tesék sak Gabrielle-t ápolni – motyogta a lány, majd váratlanul Harry Potterhez fordult:
– Megmentetted á 'úgomat... pedig nem á te túszod vol'.
– Ühüm – felelte Harry.
A lány hirtelen lehajolt, és két-két puszit nyomott a megszeppent Harry orcájára, aztán Donald felé fordult.
– És te... te segítettél neki... – dadogta zavartan Fleur. Megvárta, amíg Donald is válaszol, aztán őt is elkapta, és megpuszilta.
Ekkor felharsant Ludo Bumfolt hangja, aki a pontszámokat akarta közölni. Fleurt már nem érdekelte, csak Gabrielle-t szorongatta és ölelgette.
– Fleur Delacour kisasszony kiválóan hajtotta végre a buborékfej-bűbájt, de a kákalagok feltartóztatták, így túszát nem tudta kiszabadítani. Huszonöt pontot ítélünk meg neki – kegyelmezett meg Fleurnek a zsűri.
– Nulla pontot érhdemelnék – szólt rekedten, Gabrielle hajába motyogva Fleur, majd megrázta szép fejét.
Bumfolt folytatta az eredményeket. Harry holtversenyben végzett Cedric Diggoryval; Fleur lelkesen tapsolta meg mindkét fiút, és kifejezetten boldognak tűnt. Hiszen nem érdekelte, hogy neki hány pontja van, vagy hogy hogy teljesített a versenyen; csak az volt a fontos, hogy Gabrielle életben volt.
– A harmadik, egyben utolsó fordulóra június huszonnegyedikén, alkonyatkor kerül sor – hirdette ki Bumfolt. – A bajnokok egy hónappal a próba előtt kapnak információt a feladatról. A zsűri nevében megköszönöm a közönségnek a lelkes szurkolást.
Fleur ránevetett Gabrielle-re. Hirtelenjében úgy érezte, még soha nem volt ennyire boldog, hiszen túlélte a próbát, a húga nem halt meg. Úgy érezte, mindenre képes, és bármilyen rosszat hoz majd a jövő, meg tud majd vele birkózni.
Nem is sejtette, hogy mekkorát tévedett.
***
Bartemius Kupor titokzatos betegsége
A Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetőjéről, Bartemius Kuporról már több hete keringenek a pletykák. November óta nem látták nyilvános helyen a férfit, aki akkor borzalmas állapotban volt. Felröppent a pletyka miszerint beteg, amit azonban Mr. Kupor nem erősített meg.
Miután már több hónapja nem volt hajlandó bejönni a minisztériumba, és csak kívülről intézkedett, a minisztériumból aurorokat küldtek a házához. Az aurorok szerint Mr. Kupor háza lakatlannak tűnik, ami igencsak meglepett minket.
Vajon hol lehet a jó öreg Barty? Sajnos attól kell tartanunk bizonyára valamilyen borzalmas betegsége van, ha ennyire eltűnt, ami akár halálos is lehet.
Páran felkeresték a kórházat, azonban a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály vezetői nem erősíti meg a híresztelést, hogy halálos beteg.
Fleur Delacour szemöldöke a homlokáig szaladt, ahogy az újságot olvasta. Egyből felfigyelt a Kupor névre, amikor Marie a reggelinél átnyújtotta neki az újságot, viszont nem is igazából az idősebbik Kupor betegsége érdekelte annyira, hanem a családjuk, amiről az egyik újságírónő, Celina Christina örömmel beszámolt.
A lány elszörnyedve olvasta a sorokat:
Barty Kupor fiát letartóztatták, méghozzá elég rossz társaságban; olyan halálfalókkal együtt, akiknek korábban sikerült kimagyarázniuk magukat az Azkabanból. Ezúttal viszont az volt a vád, hogy meg akarták keresni, és újra hatalomra akarták segíteni Őt, Akit Nem Nevezünk A Nevén, a Sötét Nagyurat.
Az ifjabbik Barty Kuport a tulajdon édesapja küldte az Azkabanba, aki maga mögött hagyta megtört édesanyját, a gyönyörűséges Adriana Kuport. Az ifjú Barty Kupor azonban csak egy teljes esztendőig bírta az Azkabanban, aztán meghalt.
Mr. és Mrs. Kupor meglátogathatták még a halálos ágyán; Adriana is gyengélkedett már – alig bírt állni a saját lábán, a férjének csak úgy kellett vinnie őt. Miután Barty meghalt, az apja el sem jött a holtestéért; a dementorok elföldelték az erődfal tövében. Nem sokkal később Adriana Kupor is követte a fiát – a gyász vitte el, Bartemius Kupor karrierje pedig egy életre tönkrement.
Fleur elszörnyedt. A gondolatok csakúgy cikáztak a fejében, ahogy a hírre gondolt, a Kupor család történetére.
– De ha Barty Kupor már vagy egy évtizede halott... akkor... ki ez a férfi? – tette fel magában a nagy kérdést Fleur.
AJÁNLOM AZ OLDALT
