4.
A Zárolt Rész
– Ez nem lehet igaz! - csapta le az egyik könyvet az asztalra Mary Jackson.
A négyes – Albus, Mary, John és Scorpius – a könyvtárban ült a halálfalós utáni napon. Miután végighallgatták a titokzatos beszélgetést, egyből visszasiettek a klubhelyiségükbe, ahol később beavatták Scorpot is. Az ifjú Malfoy érdeklődve hallgatta végig, majd megígérte, hogy segít nekik felkutatni, hogy ki az áruló és persze, ki az utolsó tűzmágus.
– Mi történt? - nézett föl egy vaskos könyvből John.
– Ebben sincs benne! Egyáltalán vannak olyan könyvek itt, amiben a tűzmágusokról írnak?! - pufogott a lány. Scorpius fáradtan nyögött fel.
– Vagy harminc könyvet lapoztunk át, és még mindig semmi!
– Talán nem is lesz – jegyezte meg sötéten Albus. - Talán rossz helyen keresünk…
– Nem megyek a Zárolt Részbe, világos voltam Potter?! - szűrte a szavakat a fogai között Scorpius. - Azért ennyire nincs kedvem szabályt szegni.
Mary a kezébe temette az arcát meghallva Malfoy gúnyos szavait, de megpróbálta kontrollálni az indulatait. Legszívesebben felpofozta volna a fiút, ám mit érne el vele? Semmit.
Albus legyintett.
– Ha te nem jössz, akkor megyek én. De meg kell tudnunk ki az utolsó, ha még nem késő.
– És mi van, ha elkéstünk? - kérdezte csendesen John. A smaragdszemű fiú arcára keserű mosoly ült ki, ahogy válaszolt.
– Akkor vége a varázslóvilágnak.
– Ugyan már, emiatt csak nincs vége a világnak! - csattant fel Scorpius. Mary amint meghallotta a fiú válaszát villámló szemekkel nézett rá.
– Ott kellett volna lenned! Akkor hallhattad volna, hogy mennyire borzasztó! Halálfalók, Malfoy! Halálfalók – fakadt ki végül. - És áruló van közöttünk. Az a nő... kimenekítette őket, nem adta fel! Kimenekítette őket!
Albus türelmesen hallgatta végig a lányt, majd a fiú felé fordult, hogy válaszoljon. A hangja nyugodtan csengett, de bátran. Az ifjú Malfoy ámulva nézte.
– Mary-nek igaza van, Scorp. Meg kell tudnunk ki az az áruló. A hangja annyira ismerős volt, de nem tudom biztosan. Ha ott lettél volna talán felismerted volna valamelyiket...
– Miből gondolod? - kérdezte élesen a másik. Al megvonta a vállát.
– Az apád régen halálfaló volt.
– De az nem jelenti azt, hogy még most is az!
A smaragdszemű megeresztett egy halovány mosolyt. Scorpius karba tett kézzel figyelte minden rezdülését, miközben bosszankodva ráncolta össze a homlokát.
– Persze, hogy nem jelenti azt – vigyorodott el Al. - Csak arra gondoltam, hogy esetleg találkoztál már egy-két 'megtérttel'.
Malfoy behunyta a szemeit; nem szívesen ismerte el, de az előtte ülő fiúnak igaza volt. Találkozott már nem is eggyel, és mikor ezt közölte, mindenki diadalmaskodva nézett rá. John kíváncsian kérdezte meg, hogy kikkel.
– Mr. és Mrs. Zambini, Mr. Monstro, Mr. és Mrs. Nott, a nagyszüleim, Lestrange bácsikám, Pryscilla néném, Ophiuchus bácsikám és... Juliette néném – hadarta el gyorsan Scorpius. Az utolsó nevet szinte suttogva tette hozzá, de nem volt elég halk; Albus egyből lecsapott rá.
– Juliette? Ő meg ki? - kíváncsiskodott.
– A dédapámnak volt egy testvére, Hyperion Malfoy – kezdett bele Scorpius. - Róla kaptam a második nevemet. Neki az unokája Juliette néném; Ophiuchus bácsikám lánya, apa másodfokú unokatestvére – mesélte.
– Ophiuchus? - fintorgott John. - Eléggé érdekes nevek vannak a családodban...
Scorp szaporán bólogatott, majd mintegy megjegyezte, hogy a többsége csillagnév.
– Mint a Blackeknek.
– Igen – felelte Al mondatára. - A Malfoy-család általában vagy a Lestrange-családdal vagy a Black-családdal kötött házasságot. Kivétel persze az apámat… és Ophiuchus bácsikámat.
– Miért? - kérdezett rá Mary. - Ők miért nem?
– Azért mert az utolsó női leszármazott kiben Black-vér csörgedezik véráruló – mondta a tejföl-szőke hajú fiú.
Albus csodálkozva nézett a fiúra. Nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az a Black, aki véráruló lett. Az apja, Harry mesélt neki Sirius Blackről, aki vérárulóvá vált, mikor griffendéles lett. De ő meghalt utódok nélkül, amikor Harry ötödéves volt. Sirius öccse, Regulus pedig akkor már régóta halott volt; neki sem voltak utódai. Arról tudott, hogy Nymphadora Tonks, Teddy Lupin édesanyja is Black-lány az anyja révén, de nem született lány gyermeke.
– Ki az a véráruló? - Scorpius meglepődve fordult Alhoz. A fiún látszott, hogy komolyan érdekli a válasz.
– Az édesanyád, Ginevra Molly Weasley – mondta egy sóhaj kíséretében.
Az ifjú Potter hátrahőkölt, annyira megdöbbent. Fogalma sem volt róla, hogy az anyjának valami köze lett volna a Blackekhez. Bár az apja említette, hogy Sirius, Arthur nagypapájával és Molly nagymamájával is rokon volt, de azt hitte egy teljesen más ágról.
– Cedrella Black, a nagyapád édesanyja – mesélte a fiú. - Ha nem ment volna hozzá Septimus Weasleyhez, akkor nem vált volna vérárulóvá. Apámnak igazából az anyádat kellett volna elvennie, de ő...
– Astoria Greengrasst vette el – segítette ki Mary.
– Igen. Így a Black ágat el lehetett felejteni a házasodás célpontjából.
Al tudta, hogy ez logikus. Lucius-papa bizonyára nem örült volna, ha egyetlen fiacskája egy vérárulót vesz el feleségül. Bár a smaragdszemű fiú szerint az idős családfő Astoriának sem örült. De talán a másik ág...
– És mi van a Lestrange-családdal?
– A nagyanyám testvére, Bellatrix Rodolphus Lestrange-hez ment feleségül, de nem született gyereke. Azonban Rodolphus bácsikám Pryscilla nénémet vette feleségül – folytatta Scorpius. - Abraxas dédpapámnak két testvére volt; Hyperion bácsikám, akiről már beszéltem, és Cepheus bácsikám. Cepheus bácsikám leánya volt Pryscilla néném – húzta el a száját a fiú. - Utálatos egy szipirtyó, nem is született hála az égnek gyerekük. Szóval a Lestrange-család is el van felejtve.
– Egy kicsit eltértünk az eredeti témánkról: Juliette-ről.
Mary gyorsan szólt közbe mielőtt a tejföl-szőke fiú ismét belekezdhetett volna a meséjébe. Túl sok név volt, amit a lány nem tudott eléggé megjegyezni, és lényegében nem is volt annyira fontos.
– Igen, Juliette – szólalt meg John is, aki eddig csak hallgatta a beszélgetést. - Vele mi történt? Mert nem tudok róla, hogy unokatestvéred van.
– Igazából nem tudom – vallotta be Scorpius. - Nagyapa mindig szidja Juliette-et, de nem tudom miért... A sorsáról is azt mondja borzalmas lett. Fogalmam sincs, mi történt. Tudjátok – nézett végig mindenkin a fiú –, Ophiuchus bácsikám Malfoy létére imádott kísérletezni. Olyan akart lenni, mint a Halhatatlanok a Rejtély- és Minisztériumügyi Főosztályon dolgozók.
– Halhatatlan? Miért nem ment egyszerűen a Rejtély- és Minisztériumügyi Főosztályra? - kérdezte Mary.
– Ment, csak ott azt mondták nagyon veszélyes, amit kutat. Az animágiát kutatta.
– De akkor is tudtak angimágussá változni a varázslók, nem? - mondta Albus. - Hát akkor? - kérdezte, mikor látta, hogy Scorp a fejét rázza.
– Tudtak, csak Ophiuchus azt próbálta, hogy lehet több állattá is átváltozni – jelentette ki. – Azzal kísérletezgetett, hogy hogyan hozhat létre mutáns fajokat, és hogy változhat át mondjuk madárrá, a következő percben pedig kígyóvá.
– Gondolom nem sikerült neki – jegyezte meg John.
– Az egyik kísérlete félresikeredett. Juliette néném is ott volt – suttogta Scorpius. - Ophiuchus bácsikámnak polipkarjai nőttek, és körbetekeredtek a testén.
– FÚJ!
– Ez nem minden – folytatta drámaian, nem törődve a többiek tiltakozásával. - Juliette néném elborzadva sietett bácsikám segítségére, de az addigra megfojtotta saját magát. Ekkor láttuk utoljára Juliette Malfoyt. Másnap eltűnt, és még csak a temetésre sem jött el.
– Te jó ég, és Mrs. Malfoy, hogy bírta? - Mary hangjában undor és kíváncsiság is csendült.
– Nem volt Mrs. Malfoy. Ophiuchus bácsikám sosem nősült meg; Juliette néném anyja valami holland teremtés, de nem tudni biztosan. Azt tudjuk, hogy az a nő egyszer csak megjelent, és közölte Ophiuchusszal, hogy van egy lánya: Juliette Katerina. - A fiú hatásszünetet tartott, hogy végül befejezze családja történetét. - Juliette eltűnt, és senki nem tudja mi történt vele... Mármint apán és a nagyapámon kívül.
Pár percig mindenki magában gondolkodott. Albus esze Juliette Malfoy körül járt. Nem lehetett szép élete a nőnek; az anyja lepasszolta az apjának, az apja egy kísérletezgető őrült volt, majd a szeme láttára ölte meg magát. A fiú nem csodálkozott rajta, hogy Juliette végül eltűnt, vagy ki tudja mi lett vele. Talán megölte magát. Sajnálta a nőt, nagyon sajnálta.
– Azt hiszem, egy kicsit elkalandoztunk – erőltetett egy mosolyt az arcára, mikor megunta a csöndet. - Tehát Juliette és Ophiuchus halálfaló volt, akárcsak Lucius és Narcissa Malfoy, igaz? - Megvárta, hogy Scorpius bólintson, majd utána folytatta. - Kikről beszéltél még? Mr. Montsro? Ő Gregory Monstro, nem? Neki halt meg a barátja, Crak a végső ütközetben, ha jól tudom.
– Igen. Talán Ő lehetett az?
– Nem hinném – mondta ekkor Mary. - A férfi morgós volt, sovány, alacsony és gonosz. Ez a Gregory Monstro egyiknek sem felel meg.
– Te meg ezt honnan tudod? - John érdeklődve nézett a lányra, aki egyből rávágta a választ.
– Az anyám és az apám, mint meséltem auror. Egyszer bevittek a minisztériumba, és ott volt Monstro, éppen a főnöke ordibált vele. Magas volt, kövér és bamba képű. A halálfaló, akit mi láttunk egyiknek sem felel meg – okoskodott. John felemelt kézzel adta meg magát a lánynak.
– Jó, megértettem. Mr. és Mrs. Nott? Velük mi van?
Scorp hümmögve gondolkozott. Amikor utoljára látta Theodore Nottot és feleségét, Phaedrát éppen világ körüli útra indultak. Mindkettőjük örült, hogy megszabadultak Voldemorttól, és végre békében nevelhetik a gyermeküket. Persze már hazajöttek, és az ifjabbik Nott idejár a Roxfortba, de azért Mr. Nott nem kockáztatna. Amikor ezt kifejtette, Mary egyből megkérdezte, hogy néznek ki.
– Ne feledd, egy nőt és egy férfit láttunk, simán lehet Theodore és ez a Phaedra – emlékeztette a fiút, mikor az ellenkezett.
– Theodor közepesen magas, nem az az igazi langaléta. A felesége akcentusán világosan érződik az, hogy görög. Néha használ görög szavakat. Egyébként gyönyörű nő; fényes, fekete haja Bellatrix nénémre emlékeztette a nagyanyámat.
– Akkor ők sem lehettek – rázta a fejét Albus. - A férfi magas volt és morgós. A nő akcentusának pedig semmi baja nem volt.
– Azért gyanúsak – tette még hozzá Mary, majd elővett egy pergament, és ráfirkantotta a nevüket. A fiúk értetlen tekintetét látva elmesélte, hogy listát készít, hogy kik gyanúsak. - Eddig csak Nottékat írtam fel, meg persze Juliette-et, Rabastant és Pryscillát.
– Folytassuk – indítványozott Al.
Már csak a Zambini-házaspár maradt. Az ifjú Malfoy fiú részletesen elmesélte, hogy Blaise-nek az első felesége Pansy volt, de a házasságuk végül kudarcba végződött, és mikor Draco megismerte a Greengrass-családot, Blaise összefutott Daphnéval, aki volt osztálytársuk volt. Elvette feleségül Daphnét, és most van egy Scorpiusnál egy évvel fiatalabb fiuk és egy hétéves lányuk.
Scorp leírása alapján Mr. Zambini egy magas, fekete hajú férfi, szokott morogni is, nem is ritkán, főleg akkor mikor Daphne a vérárulókról és a söpredékekről beszél a gyerekeiknek. Tipikusan az a férfi, aki bánja, hogy Voldemort uralmának vége. Daphne ellentétben férjével örült, hogy vége a Sötét Nagyúrnak, így boldogságban nevelheti gyermekeit. Mrs. Zambininak halvány fogalma sincs arról, hogy Blaise mit csinál a szabadidejében, akárcsak Scorp édesanyjának sem.
– Arra gondolsz, hogy az apád még mindig halálfaló?
– Nem, John. Csak arra, hogy bármennyire is javult meg, annyira nem, hogy ne legyenek piszkos ügyei – magyarázta fáradtan a fiú.
– Bocsáss meg, Scorpius – mondta Mary, miután még leírt pár nevet a pergamenre.
– Miért?
– A gyanúsak eddig: Rabastan Lestrange, Pryscilla Malfoy, Juliette Malfoy, Theodore Nott, Mrs. Phaedra Nott, Pansy Parkinson, Blaise Zambini és Draco Malfoy – olvasta fel a lány. - Más valaki?
– Írd fel a nagyapámat is – morogta a tejföl-szőke hajú. - Ő elég gonosz hozzá.
– Jól van. Felírjam Daphnét és Narcissát?
– Írd, de az anyámat is akkor – bólintott komoran Scorp. - Kinézem a nagyapámból, hogy ráveszi az anyámat, hogy csatlakozzon!
– Rendben. Akkor a teljes lista: Rabastan Lestrange, Pryscilla Malfoy, Juliette Malfoy, Theodore Nott, Mrs. Phaedra Nott, Pansy Parkinson, Blaise Zambini, Draco Malfoy, Lucius Malfoy, Narcissa Malfoy, Daphne Greengrass és Astoria Greengrass – jelentette ki Mary. - Monstro tehát ki van zárva.
– Jó – mondta Albus. - Most pedig, hogyan tovább?
Mary, mint mindig egyből tudta a választ.
– Ma éjjel én és te belopózunk a Zárolt Részbe, hogy egy kicsit kutassunk a tűzmágusok után. Ezalatt Scorpius fedez minket a klubhelyiségben, míg John megpróbálja feltartani Fricset vagy a tanárokat, ha lelepleződünk.
– Mégis hogy figyeljelek titeket? - tette fel az egyetlen egy ellenérvét az említett.
– A nagyapám, James Potter, és a barátai, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew készítettek egy térképet, melyen rajta van a Roxfort és az összes alagút. A térkép figyelemmel kíséri az adott személyeket – mondta Albus. - Apa Jamesnek adta mikor az első tanévét kezdte; ma ebéd után kölcsönkérem tőle.
Nem hozott fel senki más ellenérvet; a terv tökéletes volt, már csak véghez kellett vinni. A négyes végül azon kapott észbe, hogy a könyvtárosnő közölte velük mindjárt kezdődik a következő órájuk. Zakatoló szívvel indultak el bűbájtanra, melyet még mindig a jó öreg Filius Flitwick tanította.
Albus alig bírta nyugodtan végigülni az órát, annyira várta már, hogy ebéd legyen, és beszélhessen Jamesszel. Tudta, hogy nem fogja könnyen meggyőzni a fiút, mert azt érdekelni fogja, hogy mire kell nekik a térkép, a Tekergők Térképe.
Flitwick professzor a tárgyak lebegtetéséről tartott kiselőadása nem kötötte le egyiküket sem; Mary és Al jóval magasabb szinten állt, mint a többi elsőéves. A Potter fiú pedig sejtette, hogy Scorp és John sem marad mögöttük sokkal.
Mikor végre valahára véget ért az óra, Albus villámgyorsan vágtatott ki a teremből nyomában a többiekkel. A nagyterembe érve már látta, hogy James ott ül a griffendélesek között megint Lucy-val és Edwarddal beszélgetve. A fiú intett a barátainak, majd bátyja felé vette az irányt. James nem kissé döbbent meg, mikor meglátta, hogy öccse felé jön.
– Mi szél hozott, Al? Az eszesek között nem volt jó? - öltötte fel flegma mosolyát a vörösesbarna hajú fiú.
– Szívességet jöttem kérni – motyogta halkan Albus. Csak őszintén remélte, hogy bátyja odaadja a térképet, mert ha nem, akkor végük.
– Mit akarsz?
– A Tekergők Térképét – nyögte ki nagy nehezen a fiú, de megkönnyebbülve, hogy mégis volt olyan bátor, és elmondta jötte okát. James kérdőn nézett az öccsére, majd végül ennyit kérdezett:
– Mire kell az neked?
– Szemmel akarok tartani valakit – vágta rá a jól begyakorolt hazugságot. - Nem bízok a Nott-gyerekben. A múltkor Mary megátkozta, és úgy gyanítjuk, hogy bosszút akar állni rajta. Ma nagyon sunyin néz minket.
James a Mardekár asztalára nézett, ahol Nott valóban gyűlölködve figyelte a beszélgetésüket, különösen Maryt, aki egy kicsit távolabb állt igencsak feszengve. Az idősebbik Potter mindent értett.
– Vidd csak, de ha valamit tervez ez a Nott, riassz – adta ki a parancsot James, majd előhúzta a zsebéből a megviselt állapotban levő térképet. - Majd hozd vissza, oké?
Albus hálásan bólogatott, majd gyorsan elköszönt bátyjától, és Mary-vel a nyomában leült a Hollóhát asztalához. Scorp elvigyorodott, mikor a fiú elmesélte neki a beszélgetést.
– Ez könnyen ment!
– Még jó, hogy Mary tényleg megátkozta Nottot, úgyhogy a srácnak volt miért gyűlölködnie – válaszolt vigyorogva Al. - Tényleg, miért is átkoztad meg? - fordult a lány felé.
– Már ő is elkezdte Kate szidását. Hogy túlságosan védem meg minden, pedig ez nem is igaz – durcáskodott a lány.
– Dehogynem – vetette oda John, azonban látva a lány szúrós tekintetét nem mondott semmi mást.
– Akkor éjjel, miután már mindenki elaludt – súgta Albus, majd hangosan köszöntötte háza többi tagját.
*********
Albus sosem izgult még ennyire. Na jó, talán akkor mikor a beosztás volt. Ezt az érzést viszont nem tudta ahhoz hasonlítani; félt, hogy lebuknak, de tudta, hogy meg kell bíznia Scorpiusban és Johnban. Mary-re pillantott, aki mellette lépkedett. A lányon is látszott, hogy ideges, de nem annyira, mint rajta. Ő tudta, hogy kell eltitkolnia félelmét.
A klubhelyiség teljesen kihalt volt, mikor elindultak. Néhány festmény rosszallóan jegyezte meg, hogy nem illik szabályt szegni, de persze ők nem törődtek velük. A fiú úgy érezte, hogy az örökkévalóságig sétáltak, míg végre elértek a könyvtárhoz. Csak lassan tudtak haladni, mert nem volt náluk sem a láthatatlanná tevő köpeny, sem a Tekergők Térképe, de azért bő negyedóra alatt eljutottak a könyvtárhoz, ami zárva volt.
– Hogyan tovább? - suttogott Mary.
– Alohomora! - szegezte Al a pálcáját a zárra, mely kattanva adta tudtukra, hogy kinyílt.
A lány megszorította Al kezét; most először mutatta ki, hogy fél. A fiú visszaszorított, majd elsőként lépett be a könyvtárba. Mikor körülnézett és megállapította nincs ott senki, gyorsan a Zárolt Rész felé vette az irányt.
Furcsa érzés volt tilosban járni; nem volt kellemes, de rossz sem. Izgalmas volt. Az ifjú Potter fiú most már megértette, hogy az apja és a nagyapja miért szeretett annyira szabályt szegni.
A Zárolt Rész a könyvtár legvégén volt; a tiltott könyvek ott pihentek Altól alig pár lépésnyire. A fiú Mary-re nézett, majd halkan elsuttogta, hogy övé a baloldal, Mary-é a jobb oldal. Nem volt annyira sok könyv, de nem is volt kevés. Albus elgondolkodva nézegette a címeket; veszélyes állatok, sárkányok, mindenről volt, de különleges varázslókról vagy tűzmágusokról nem talált. Tanácstalanul nézett össze Mary-vel, akinek a tekintete szintén azt mutatta, hogy nem talált semmit.
– Talán rossz címmel próbálkozunk – suttogott a lány. - Keressük a négy őselemet! - tanácsolta.
Mindketten visszatértek a könyvekhez, hogy szétnézzenek, és pár perc elteltével Albus diadalittasan nézett a lányra; talált egy könyvet az őselemekről. Mary a fiúhoz lépett.
– Nézd meg a tartalomjegyzéket, hátha ott ír valamit!
Al remegő kézzel nyitotta ki a könyvet, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a könyv nem sikít. Az apja mesélte, hogy amikor először járt, az egyik könyv rendesen sikított. Gyorsan futotta át a tartalomjegyzéket, melyben a második fejezet szólt a Tűzről. Alatta kisebb jegyzetek is voltak, mint például a tűz története, a tűz eljövetele és az utolsó a tűzmágia.
– Megvan – susogott a fiú.
– Mi van meg, Mr. Potter? - csendült egy jól ismert szigorú hang. Albus és Mary döbbenten pördült meg, hogy szembenézzen az illetővel.
Tőlük nem messze Amorette Cornaro állt kivont pálcával, gúnyos egyben érdeklődő arcot vágva.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
