3. fejezet
– Hol jártál?
Fleur összerezzent. A húga, Gabrielle az ágyában feküdt, miközben álmosan, de mérgesen bámulta őt. Fleur egy vékony köntösben érkezett vissza álmodozó tekintettel, amit a kishúga sehogy sem tudott megérteni. A lány vállat vont, mire Gabrielle sértődötten nézett rá.
– Gondoltam, hogy megvárlak, hátha aludhatok nálad, de bizonyára kellemes társaságod volt – jegyezte meg gúnyosan a kislány.
– Tűnj innen – mordult rá Fleur. – Egyedül akarok lenni!
Most Gabrielle vonta meg a vállát. Fleur elsápadt a dühtől, bár magában mosolygott a tényen, hogy ő és a húga mennyire hasonlítanak. Villogó szemekkel figyelte, ahogy a kislány kikászálódik az ágyból, és lassan elhalad mellette.
– Tudod, nem hinném, hogy apa örülne ennek – vetette még oda Gabrielle, majd ki akart lépni a szobából, mikor megállította a nővére hangja.
– Be fogsz árulni neki?
A kislány döbbenten fordult meg. Ahogy Fleur Gabrielle arcára nézett, rájött, hogy a húga pusztán jóindulatból mondta azokat, amiket mondott, és bár nem tetszik neki, nem akarja beárulni az apjuknak. A lány bocsánatkérően hajolt le Gabrielle-hez, és ölelte magához. Gabrielle mosolyogva sétált vissza a nővérével az ágyhoz, majd magukra húzta a takarót. Fleur reszketett, ahogy átölelte a kishúgát, de az arcán egy boldog mosoly terült szét.
– Régóta nem láttalak még ilyen boldognak – mosolygott Gabrielle. – Mostanában annyira furcsa voltál, Fleur. Miért?
A lány hevesen dobogó szívvel válaszolt.
– Magam sem tudom, Gabrielle – motyogta halkan. – Nem értem miért viselkedek úgy, ahogy... De valami azt sugallja, hogy úgy kell viselkednem – mondta.
– Akkor hallgass az ösztöneidre, Fleur!
A kislány hangja álmosan csengett, majd pár perc elteltével Fleur már hallhatta Gabrielle egyenletes szuszogását. Fleur csak egy pillanatra akarta lehunyni a szemeit, s kivételesen sikerült. A veszélyes kedd, az első próba napja nagyon hamar érkezett meg. Fleur azon kapta magát, hogy egy sátor sarkában üldögél egy alacsony széken. A fensőbbséges nyugalma szertefoszlott, sápadt volt, és úgy szorongott, mint mikor a Roxfortba tartott. A lányt csak az vidította egy kissé, hogy Viktor Krum mogorva arcot vág, Cedric pedig idegesen járkál fel-alá.
– Végre együtt a hősök csapata! – harsogta vidáman Ludo Bumfolt, mikor megérkezett Harry Potter is. – Jöhet az eligazítás. Nos, megvárjuk, amíg a közönség bevonul a nézőtérre, azután az orrotok alá dugom ezt a kis zsákot... – Felmutatott és megrázott egy piros selyemzsákocskát. –… amiből kihúzzátok majd annak a... valaminek a kicsinyített mását, amivel szembe kell néznetek. Mert hogy ugyebár négyféle ilyen valami van. És még egy dolgot el akartam mondani... Jaj, igen, magát a feladatot! Meg kell szereznetek az aranytojást!
Fleur immáron zöldes árnyalatú arccal meredt maga elé – nem reagált Bumfolt szavaira, túlságosan is félt. Felidézte maga előtt Barty arcát, mely valamilyen okból fogva megnyugtatta őt. Az idő ismét gyorsan telt el, pedig Fleur csak Bartyra gondolt, aki szerelmesen ölelte át őt az előző nap, akibe ő is szerelmes volt. Mert végre rájött, s bár több napjába telt, de rájött, hogy ő, Fleur Delacour szerelmes az ifjabbik Barty Kuporba.
– Hölgyeké az elsőbbség – szólt Ludo Bumfolt, és felé nyújtotta a selyemzsákocskát.
Fleur belenyúlt, s mikor kihúzta remegő kezét, abban egy sárkány kicsi, de élethű modellje ficánkolt – egy walesi zöldsárkányé. A nyakában lógó táblácskán egy kettes szám állt, de Fleur már megnyugodott, nem rémült meg. Az arca nem árult el meglepetést, inkább eltökéltséget sugárzott, hiszen Madame Maxime rendesen felkészítette.
Bumfolt közölte velük, hogyha meghallják a sípszót, akkor indulniuk kell. Fleur bátorítóan Cedricre mosolygott, ugyanis a fiú volt az első, aki megküzdhet majd a sárkányával, egy svéd sróforrúval. A lány pár szót súgott neki, valami olyasmit akart, hogy sok sikert, menni fog, csak Fleur a végén már nem volt benne biztos, hogy ezt mondta. Aztán felhangzott a sípszó. Cedric zöld arccal kilépett a kifutóba, és szembenézett a svéd sróforrúval.
Fleur idegesen járkált körbe-körbe a sátorban; ezzel próbálta meg levezetni a feszültséget. A nézők odakint sikoltoztak, ordítoztak, ami nagyon megrémisztette a lányt. Bartyra gondolt, a kedves, mosolygós Bartyra, aki annyira félősen viselkedett vele, mintha egy törékeny játékbaba lenne. Fleur annyira belemerült a gondolkozásba, hogy nagyon megijedt, mikor felhangzott Bumfolt hangja:
– Delacour kisasszonyt kérjük a küzdőtérre!
Fleur reszketett, de azért felszegte a fejét, és bár a pálcáját görcsösen szorongatta, azért elindult a sátor kijárata felé. Sóhajtva belépett a kifutóba, és találkozott a minisárkány élő másával. A lány először csak az aranytojást látta meg a többi, földszínű, zölddel pöttyözött tojás között, és csak azután pillantotta meg a zöld színű sárkányt. Lassú léptekkel közeledni kezdett a szörnyeteg felé. A sárkány, amint meglátta Fleurt, dallamosan felüvöltött, és karcsú csóvákban tüzet fújt.
– Hohó, ez nem volt valami szerencsés húzás! – harsogta kaján élvezettel Bumfolt, mikor Fleur sikoltva oldalra vetődött.
A lány gyorsan átkúszott a sárkány alatt, miközben az tombolt, majd kinyújtotta a jobb kezét az aranytojásért. Szerencsétlenségére azonban a sárkány ezt észrevette, és meglebbentve a farkát a földhöz vágta a lányt. Fleur felsikított.
– Éééés... majdnem! – kommentálta Bumfolt. – Most óvatosabban! – mondta a férfi.
Fleur ugyanis imbolyogva, szédülve feltápászkodott, és megpróbálta újra megközelíteni a tojást. A karjait teljesen lehorzsolta, amikor földet ért, és vörös csíkokban folyt le a lány vére. A sárkány megint ügyesebb volt Fleurnél – újból a földhöz vágta a lányt, aki végre döntött: muszáj elkábítania a sárkányt, mielőtt az kábítja el őt, de mindörökre.
– Aj, de kár, pedig már majdnem elérte! – kiáltotta Bumfolt eközben. Fleur egy lesújtó pillantást vetett a férfire, majd suhintott egyet a pálcájával, és erősen arra a varázsigére kezdett koncentrálni, amit Madame Maxime-mal tanult.
A sárkány úgy tűnt, mintha elálmosodott volna, amit Fleur jó jelnek vett – egy ideig, ugyanis a szörnyeteg horkolni kezdett. Karcsú lángcsóvák törtek elő az orrából, s Fleur a következő pillanatban azon kapta magát, hogy éles hangon felsikít. Meggyulladt a talárja. Látta, ahogy Barty, aki Mordonként ült a nézősorban, feláll, miközben a pálcáját szorongatja, ezért gyorsan cselekedett, és egy locsolóbűbájt nyomott rá, és eloltotta magát. Barty visszaereszkedett a székére, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
Fleur diadalmaskodva sétált el a még mindig horkoló sárkány mellett, és kivételesen ügyelt, hogy a lángcsóva hova repül, így sikeresen kikerülte őket. Kecsesen hajolt le, majd ajkain apró mosollyal győzedelmeskedve felemelte az aranytojást.
Megtörtént, kiállta az első próbát, és túl is élte. Büszkén nézett a közönségre; ahol a beauxbatons-os diákok voltak, ott most mindenki felállva tapsolt neki, rikoltoztak, sikítottak, zászlót lengettek. Az összes néző dobhártyaszakasztóan ujjongtak, és csillogó tekintettel figyelték a véla-lányt, azonban Fleurt senki más nem érdekelte közülük, csak Ő, Barty. Sikerült elkapnia a férfi pillantását, aki szintén büszkén figyelte őt; a tekintete mintha azt sugallta volna:
– Szeretlek!
– Én is! – Fleur is csak sugallta, de biztos volt benne, hogy Barty kiérezte belőle, hogy mit akart mondani, ugyanis rámosolygott.
– Fleur! – Gabrielle és Marie visítva szaladtak feléje, majd az előbbi a lány nyakába vetette magát. – Megcsináltad! – lelkendezett a kislány. – Fantasztikus voltál!
Fleur elszakította tekintetét Bartyről, de továbbra is mosolygott. Gondolatban újra és újra visszatért a férfihez, és megpróbált nem a rosszakra gondolni. Bartynak voltak furcsaságai, amik megrémisztették a lányt. Mint például hirtelen felindultságból a múltkor nyakon ragadta őt, és kis híján megfojtotta. Fleur tudta, hogy félnie kellene tőle, elkerülnie, de rájött, hogy hiába próbálkozik ezzel, valahogy nem megy. Nem tudja elfelejti a férfit, túlságosan is szerelmes belé.
A walesi zöldsárkányt eközben elvezették, a zsűri pedig készen állt a pontozásra. Gabrielle még mindig a lányba csimpaszkodott, mikor Madame Maxime a magasba emelte a pálcáját. Abból kiröppent egy hosszú, ezüstszínű szalag, amiből egy tízes szám lett. Fleur sejtette, hogy az igazgatónője akkor is tízest adott volna neki, ha nagyon elrontja a próbát.
– Jaj, de jó! – sikkantott fel Gabrielle. – Fleur, ez nagyszerű – mondta a lánynak. Az említett csak elmosolyodott, máshogy nem reagált.
A következő zsűritagnál viszont nagyot dobbant a szíve. Barty édesapja, Kupor következett, aki sokkal sápadtabbnak tűnt, mint mikor legutóbb Fleur látta, és a lány már biztos volt benne, hogy a férfi nagyon nincs jól. Bartyra sandított, hogy lássa, a férfi mit szól az apja kinézetéhez, de amaz szinte nyugodt arccal figyelte Kuport, mint aki tudta, hogy ilyen állapotban van. Fleur összeráncolta a homlokát – nem tetszett neki ez az egész, azonban úgy döntött, hogy nem hozza szóvá. Az idősebbik Barty Kupor egy nyolcas számot lőtt fel a magasba.
– Gonosz – biggyesztette le ajkait Gabrielle.
– Én ennek is örülök, húgi – vetette oda erőltetetten mosolyogva Fleur.
Dumbledore szintén egy nyolcast lőtt fel az égbe, míg Ludo Bumfolt egy hetest. Fleur most szisszent fel először, de ezen kívül máshogy nem mert reagálni. Az utolsó zsűritag, Karkarov egy ötössel jutalmazta a lányt, mire Fleur elfintorodott. A férfitől nem is várt mást. Gabrielle és Marie mellette folyamatosan sziszegtek azok a zsűritagok felé, akik rossz pontot adtak Fleurnek, de a lány nem törődött velük. Büszke volt magára. Úgy érezte, hogy megállta a próbát, jól teljesített.
– Mennem kell – búcsúzkodott Fleur a lányoktól, majd gyorsan tovább sietett. Viktor Krum volt a következő, s a lány magában szurkolt a fiúnak, hogy veszítsen.
Cedric még mindig a gyengélkedőn volt. Fleur egyből odaindult, hogy elújságolhassa a fiúnak, hogy ő is megszerezte a tojást. A fiú az ágyon ült, és arra várt, hogy Madame Pomfrey megvizsgálja a vállát.
– Na? – pillantott fel a fiú, mikor meglátta a lányt.
– Megszereztem – mondta büszkén Fleur.
Cedric elmosolyodott.
– Tudtam, hogy meg fogod szerezni – mosolygott. – Ügyes voltál! Látom, alig sérültél meg – mutatott a lány horzsolásaira. Mire Fleur csak legyintett.
– Túlélem őket – mondta. – Bár te nem nézel ki valami jól – hajolt közelebb Cedric véres karjához. Cedric is legyintett.
– Túlélem őket – utánozta Fleurt. A lány elnevette magát, majd játékosan rákoppintott a fiú orrára.
– Kutya bajod – nevetett –, legalábbis a humorérzéked a helyén van – tette hozzá még mindig nevetve.
– Delacour kisasszony – csendült fel Madame Pomfrey hangja a háta mögött. – Ha magának nincs semmi problémája, akkor megkérném, hogy fáradjon át a váróba, nekem még el kell látnom Mr. Diggoryt – intett Cedric felé a javasasszony.
Fleur bólintott, majd rámosolygott Cedricre, aztán távozott. A lelátóhoz sietett ő is, és leült Barty mellé arra hivatkozva, hogy csak ott van hely. Látta, hogy Marie összevonja a szemöldökét, de nem érdekelte. Udvariasan megszólította Bartyt, aki meglepetten tekintett rá, és így szólt:
– Leülhetek ön mellé, Mordon professzor? – kérdezte. – Máshol nincs hely! – panaszkodott.
– Üljön csak nyugodtan, Delacour – köszörülte meg a torkát Barty. Látszott rajta, hogy szörnyen zavarba van, amikor az ezüstszőke hajú lány leült mellé.
A harmadik bajnok, Viktor Krum éppen a sárkánya homlokára célzott a pálcájába. Fleur kipirult az izgalomtól, aminek valahogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy Viktor mennyire jól teljesít. A lány megfogta Barty kezét; apró ujjaival óvatosan cirógatta meg a sápadt bőrt, mire a férfi még jobban zavarba jött.
– Mit csinálsz? – lehelte halkan a mágus.
– Nem tudom – vallotta be suttogva Fleur.
Hosszú ideig csöndben voltak; már Harry Potter lépett a küzdőtérre, és ekkor Barty elrántotta a kezét Fleurtől, és minden figyelmét a fiúra összpontosította. A lány nem mondott egy szót sem. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy Bartyt el kéne kerülnie, mert valami nincs rendben a férfivel, nem normális. Ilyenkor persze az is eszébe jutott a lánynak, hogy ő sem normális, hiszen nagyon is szerelmes volt ebbe a vadidegen férfibe.
Harry Potter is megszerezte a tojást – Fleur észre sem vette, bár ez mostanában rossz szokása volt a lánynak. Harry feléjük vette az irányt, mire a lány gyorsan felállt, és elsietett; nem akarta látni a fiút. Még hallotta, ahogy Barty felharsan:
– Így kell ezt csinálni, Potter!
Fleur – miután Harry is megkapta a pontjait – Cedriccel és Krummal együtt lépett be a sátorba, ahol Ludo Bumfolt várta őket. A lány Cedricre pillantott; a fiúnak legalább a fél arcát narancssárga krém borította, balzsam, ami az égési sérüléseket gyógyította. Bumfolt elhadarta a tudnivalókat, miszerint a második próba csak február huszonnegyedikén lesz, úgyhogy bőven lesz idejük pihenniük. Az aranytojásokat, amiket a bajnokok szereztek, ki lehet nyitni, és a tojás egy rávezető dolgot rejt, amiből ki lehet találni a második próba feladatát.
Fleur bólintott Bumfolt szavaira, majd elmosolyodva ismét az elsők között távozott. Az osztálytársai ujjongva állták körbe, viszont a lány alig figyelt oda a mondandókra. Az előtte álló éjszaka sokkal jobban foglalkoztatta, különösen Barty Kupor személyisége.
***
– Nem értelek!
Fleur visítva hajította a szalmaszőke hajú férfi felé a fésűjét. A lány szobájában voltak; Barty lazán feküdt az ágyon, miközben elgondolkozva nézte őt. Fleur a hófehér köntösében állt a tükre előtt, és éppen a haját igazította meg, azonban Barty egyik elejtett mondata felhívta a figyelmét. A férfi sóhajtva felkelt, majd mögéje lépett, és hátulról átölelte a derekát.
– Mit nem értesz, Fleur? – ejtette ki lágyan a lány nevét. Fleur beleborzongott Barty érintésébe, majd arrébb lépett.
– Ne manipulálj, és ne add itt nekem az ártatlan! – mordult fel dühösen. – Mit akarsz Harry Pottertől? – sóhajtotta. A férfi végigsimított a lány arcán, mire Fleur elmosolyodott.
– Segítettél neki az első próbán – mondta a lány. – Miért?
Barty lehajtotta a fejét.
– Emlékszel, hogy meséltem neked arról, hogy feladatom van... – Megvárta, hogy Fleur bólintson, és csak azután folytatta:
– A feladatom kulcspontja ő.
A lány kíváncsian tekintett rá, majd így kérdezett:
– Mi az a feladat? – Barty megrázta a fejét, és szomorúan nézett rá.
– Sajnálom, de azt nem mondhatom meg – mormolta halkan. – Egyszer majd elárulom... De most még nincs itt az ideje – tette hozzá. – Ne aggódj, olyan hamar elrepül az idő – szólt vigasztalódva Barty, mikor Fleur durcásan elfordult. – Hamarosan azon kapod majd magad, hogy már tudod a titkaimat, és akkor nem lesz visszaút! – fejezte be habozva.
Fleur visszatáncolt a tükörhöz, majd miután a fésűjét is visszaszerezte, újra és újra végigsimított gyönyörű haján. Ha tudta volna, hogy Bartynak mennyire igaza van, akkor nem érdeklődött volna annyira a férfi titkai iránt.
Az idő tényleg hamar elrepült. A december heves széllel és ólmos esővel köszöntötte őket; Fleur direkt elkerülte a kinti levegőt, és egész nap a szobájába zárkózott, s főleg Bartyval volt. Ahogy telt az idő, valóban kezdte egyre jobban kiismerni a férfit, amit egyáltalán nem bánt meg.
A lány sosem tudta, hogy a szerelem ilyen elsöprő is lehet, de most megtapasztalhatta. Más volt, mint amilyennek a könyvben leírták, más volt, mint amilyenről az anyja beszélt neki; az ő és Barty szerelme egészen különleges volt és ritka, valamint titokzatos. Fleur biztos volt benne, hogy ilyen szerelem talán csak egy van a világon, és ez az egy az övéké. Vonzalom, ezzel indult, s ebből alakult ki ez a heves érzelem, amit a férfi iránt érez. Fleur ahogy visszaemlékezett, nem bánta meg, hogy akkor hagyta, hogy az ösztönei vezessék, és a tóparthoz sietett, ahol megismerkedett Bartyval. Örült neki, mert ennek így kellett lennie; az volt a sorsuk, hogy akkor, ott, találkozzanak.
Fleurt azonban hamarosan már nem ezek az érzések elemezgetése kötötte le igazán, hanem a hír, amit az igazgatónőjük lelkesedve belejelentett: karácsony első napján a Roxfort bált tart a nagyterembe, ami este nyolckor kezdődik és éjfélig tart. Ez nem is lett volna akkora probléma, de a bajnokok nyitják meg a bált a táncpartnereikkel. Fleur legszívesebben Bartyt hívta volna el, viszont ezt nem tehette. Rémszem Mordonnak ugyanis ott a helye a bálon, és az embereknek bizonyára feltűnne a hiánya.
A lány sokat gondolkozott azon, hogy ki lehetne, akit elhív majd a bálra, míg a választása végül Cedric Diggoryra esett. A fiú tökéletes volt, akár a barátja, a fiúja is lehetett volna, de erre soha nem fog sor kerülni, ebben Fleur biztos volt. Nem érzett iránta szerelmet, csak vonzalmat. Fleur el akarta hívni a fiút, s ennek is eljött a tökéletes időpontja.
– Hova mész? – szólalt meg ijedten Barty, mintha attól tartana, hogy Fleur megszökni készül.
– Csak elhívok valakit a bálra – sóhajtotta Fleur. A férfi komolyan bólintott, majd hagyta, hogy a lány távozzon.
Cedricre a bejárati csarnoknál talált rá; a fiú unottan álldogált, mintha várt volna valakire. Fleur kihúzta magát, majd bevetette a véla-bűbáját – úgy érezte, muszáj ez, mert különben lehet, hogy Cedric nemet mond neki.
– Szia Cedric – köszönt rá hangosan, mosolyogva Fleur.
– Fleur – kiáltotta lelkesen fiú. – Hogy s mint? Az utóbbi hetekben alig beszéltél velem – mondta szemrehányóan.
A lány elpirult.
– Ne haragudj – motyogta –, csak minden összekuszálódott körülöttem. – Cedric megértően pillantott rá. – És veled mi van? Te se jöttél oda hozzám beszélgetni – rótta meg a fiút.
– Chóval töltöttem a napjaimat – súgta Cedric elvigyorodva. Fleur felnevetett, de ebben a nevetésben semmi vidám nem volt, csakis bosszankodás.
Éppen még jobban be akarta vetni a bűbájt, mikor egy lángvörös hajú fiú állt elé; ha Fleur jól emlékezett, akkor Donald Wesleynek hívták, és Potter barátja volt, bár a nevében nem volt biztos. A lány összenézett Cedriccel, majd Donaldra tekintett.
– Eljössz velem a bálba? – kérdezte bamba arccal Donald.
Fleur szemöldöke a homlokáig szaladt, s undorodó pillantást vetett a fiúra. Cedric megpróbált feltűnően másfelé nézni, és nem Donaldra, ami nem ment olyan könnyedén. Fleur biztos volt benne, hogy a véla-bűbáj az oka; Cedric helyett Donaldot delejezte meg – erre abból következtetett, ugyanis Donald tekintete kitisztult, a fiú pedig elrohant.
– Lökött kölyök – nevetett fel érdes hangon Cedric. Fleur átható pillantást vetett rá.
– Neked van ennyi bátorságot, hogy megkérd azt a lányt, akit el szeretnél vinni a bálba? – susogott halkan Fleur.
Cedric rávigyorgott.
– Persze – mondta. – Pont nem rég kérdeztem meg Chót, hogy nem jön el velem a bálba – vigyorgott. – Képzeld, igent mondott! – A fiú kitörő lelkesedéssel újságolta el mindezt, s Fleur érezte, hogy az arcára fagyott a mosolya.
– Ez nagyszerű hír, Cedric – motyogta zavartan elpirulva a lány. – Gratulálok!
A fiú őszintén rámosolygott, amit Fleur csak nehezen tudott viszonozni. A lány zavarában hátravetette hosszú ezüstszőke haját, és kihúzta magát, hogy magabiztos legyen. A mellettük elhaladó fiúk mind hátrafordultak, hogy még egy pillantást vessenek rá, azonban Fleur csak megvetően, lenézően tekintett rájuk.
– Te kivel mész a bálba? – érdeklődött végül Cedric.
Fleur rémülten körbenézett, majd így válaszolt:
– Roger Daviesszel!
A hollóhátas kviddicscsapat kapitánya épp akkor jött be az udvarról; a lány őt vette észre elsőnek, ezért mondta a fiú nevét. Fleur magában Merlinhez fohászkodott, nehogy Rogernek is legyen partnere a bálra, mert akkor azt nem tudná megmagyarázni Cedricnek.
– Nem is tudom – mormogta a fiú. – Nem igazán illik hozzád – jelentette ki eltűnődve Cedric –, de nem szólok bele az életedbe, Fleur.
– Azt nagyon megköszönném – felelte a lány.
– Ha nem haragszol – mondta a fiú –, én most megyek. Beszélnem kell Chóval!
Fleur nagyvonalúan intett.
– Menj csak!
Sápadtan figyelte, ahogy a fiú távozik, majd mély levegőt vett, és elindult Roger Davies felé, hogy megkérje, legyen a partnere a bálra.
***
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
