Dark Moon
Kellemesen hűvös szellő hozta magával az óceán sós illatát. Az erdőből kiérve a zöld fűtenger hirtelen ért véget, s az ember lánya lába alatt több száz méterrel lejjebb a vad hullámok ostromolták a sziklaszirtet. A szél pajkosan játszott a hullámokkal, a lágy szövettel, s a most ezüstösen csillogó, tejföl szőke tincsekkel. A víz fel-felhabzott, a levelek hangosan suttogták egymásnak a szomorúságot, melyet szintén az éjjeli szél vitt feléjük hírül. A vízen meg-megcsillantak a csillagok, melyek teljes fényükben tündököltek, hisz az égen még egy eltévedt bárányfelhő sem kúszott. A hold ezüst csillogása vakítóan verődött vissza a hófehér lenge nyári ruháról, melyet a lány ezen a nyugodt, mégis baljóslatú estén magára vett.
Ujjait maga előtt fonta össze, s ólomezüst szemei követték a hold lassú fogyását. A holdfogyatkozás a világ talán egyik legszebb természeti jelensége. A sötétségben utat mutató fény kihuny, hogy aztán újult erővel mutassa a helyes irányt. De van, amikor nincs egy út sem. Legalábbis olyan nincs, amit fény árasztana el. Egy új kezdet jelképe volt most a lány számára, egy jobb világ reményében pillantott fel fehéren csillogó szemeivel. Ujjait erősebben, s erősebben szorította össze, ezzel saját magát becsapva, hisz egy cseppet sem adott több bátorságot.
A célja, ami miatt ezen az estén erre a gyönyörű helyre sétált, nem más volt, minthogy eddigi életét lezárja, s reménykedve egy szebb világban, véget vessen mostani problémáinak. Hosszú volt a lista, még saját maga is elveszett a megannyi megoldandó kérdésekben. Sosem tartotta magát erősnek, tudta, s eddig együtt tudott élni lelki gyengeségével, de túl sok volt neki. A tanulmányok, a család állandó jellegű veszekedései, verekedésbe torkolló vitái. Legfőképp családja elől menekült. Nem szerette sosem a haragot, a gyűlöletet. Rokonai pedig minden nap megtalálták egymást, mindig belekötöttek a másikba, és a feszültség, ami a hatalmas családi házban uralkodott, elviselhetetlen volt a számára. Emiatt tanulmányaira sem tudott koncentrálni, s rontott az eredményeiből. Az iskola kemény volt, a tanárok verték a diákokat, s mostanában, ha családtagjai nem vették elő, akkor az iskolában kapott büntetést rossz tanulmányai miatt. A fehér ruha alatt testét élénk, s már halványuló zöld foltok egyaránt égtek most a fájdalomtól.
Nem tudta biztosan, hogy megéri-e az életét eldobni magától, de belefáradt a harcokba, hogy mindig mindenkinek megfeleljen. Lehet, rossz döntés, de számára most ez a legmegfelelőbb, és ez most a fontos. Abban a pillanatban… közelebb lépett a szirt pereméhez… a Hold már szinte alig, csak kis csíkként volt jelen az égbolton… szemeit lehunyta, lelkileg felkészült, ahogy vett egy mély levegőt, talán az utolsót, bátorság járta át a testét, hogy megtegye az utolsó lépést. A lépést, ami minden problémát megold.
Már nem hallotta a hangosan susogó leveleket a mögötte elterülő erdőben. Már nem hallotta a víz vad korbácsolását lába alatt több száz méterrel. Csak a megváltó sötétséget tudta maga elé képzelni, ahogy abban a pillanatban megemelte lábát, hogy elhatározását tettel bizonyítsa, mikor a hold fénye teljesen kialudt, s sötétséget borított mindenre. Szinte érezte a zuhanás közbeni szelet, ahogy arcába vágódik…
De ez más volt. Nem volt se hideg, se nyirkos, se süvítő.
Kissé kemény és fájdalmas, mégis meleg, biztonságot adó, s erős. Karok fonták át törékeny testét, ahogy mindketten hátra zuhanva a biztonságos talajon ültek egymás szorításában. A lány fel sem fogta mi történt, ijedten tekintett fel a férfire, aki gyakorlatilag megmentette az életét. Az kedvesen mosolygott le rá, hisz még így ülve is magasabb volt nála.
Percekig csak bámultak egymásra, a lány lassan értelmet talált a történteknek. Ismerte a férfit, amióta csak az eszét tudta, az utca másik oldalán laktak, sokat játszottak együtt gyermekkorukban, ha bármi problémája volt, hozzá mindig fordulhatott bizalommal. Ő volt az egyetlen biztos pont az életében, jobban elismerte bátyjaként, mint a sajátjait. A férfi tudott az elhatározásáról, csak ő tudhatott róla, hisz hagyott neki egy levelet. Valószínűleg előbb találta meg az elrejtett papírt, mint arra számított, s eljött hozzá. Még épp idejében.
A férfi zihált, jó futó volt, nagyon erős, s ezt bár sokszor tapasztalta a lány, természetesen csak játékból, most mégis fájt neki, ahogy szorította. De nem érdekelte, most, hogy ilyen közel lehetett hozzá. Megremegett a tudattól, hogy mire készült alig pár másodperce. Hirtelen vékony karjaival átfonta a férfi nyakát, s talán szorosabban ölelte, mint az őt.
- Colina… - suttogta a lány nevét bariton hangján, melytől a szólítottnak kellemes bizsergés futott át mindig is a hátán. – Azt hittem, elkéstem – szorította még inkább magához a törékeny testet.
- Lachlan – húzódott kicsit el a férfitől a lány, hogy a szemeibe nézhessen. Azokba az örömtől csillogó zöld szemekbe, melyeket az épp abban a pillanatban megjelenő hold világított meg. – Sajnálom… - csuklott el hangja, s lehunyta szemhéjait, remélve, hogy könnyei nem szöknek elő, de tévedett.
- A fő, hogy életben vagy – simította le a lány arcáról a könnyeket hatalmas kezeivel a férfi. Colina éppen hogy felnézett rá, s láthatta meg azt a határtalan örömöt a férfi arcán, mielőtt az a boldogságtól mámorosan meg nem csókolta.
Életük első, de már régóta vágyott csókja volt. Egymással szemben sosem vallották be érzelmeiket, de mindig is vágytak egymás közelségére, s keresték az alkalmat, hogy együtt lehessenek, ha más nem csak beszélgessenek, vagy segítsenek egymásnak a házimunkában. Mindegy volt mit csinálnak, ha együtt lehettek. Colina abban a pillanatban rájött, megbánta volna, ha a férfi nem menti meg. Rájött, hogy a sok szomorúság és kellemetlenség, ami életében érte, eltakarták előle azt, amivel igazán foglalkoznia kellett volna. A szeretett férfi, akit mostanában nem kellett volna elhanyagolnia, kerülnie. Nem akarta a számtalan problémáival terhelni, de be kellett látnia, szüksége van Lachlanra, lelkileg mindenféleképpen.
Hosszú csókban forrtak össze az egyre inkább dagadó hold fénye alatt, Colina meg-megremegett még néha, ahogy tudatába be-beszökött a tény, hogy majdnem lemondott erről a jóról. Ujjaival a férfi sötétvörös tincseibe túrt, ahogy közelebb, s még közelebb akarta érezni magához.
~*~*~*~vége~*~*~*~ |
AJÁNLOM AZ OLDALT
