Nightly Lights
Aznap éjjel ugyanúgy lépett ki öltözőjéből, mint eddig mindig. Dolga végezetül, nyugodtan. Egy rakott mini szoknya volt rajta, felsője egy lágy anyagú, vékony pántos top volt. Egyszerű fekete szandálba bújtatta vékony lábait, kezében hétköznapi kistáskáját vitte. A folyosót ajtók tarkították, mindegyik nyitva állt, nem volt titkolni valójuk egymás előtt. Mindenhová beköszönt, ahol mozgás volt. Sietősen köszöntek vissza neki, hisz bár már átöltöztek, még vagy negyed óra volt a műsorkezdésig, s eluralkodott rajtuk a lámpaláz. Furcsa érzés volt, amíg ki nem mentek, ugrált a gyomruk, de amint a rivalda fény rájuk vetült, a legjobbat hozták ki magukból. A gondolat akkor suhant át rajta, mikor a fények felé vezető ajtó elé ért. Egy pillanatra megállt, s fejét a csukott faajtók felé fordította.
Odakint most szünet volt, a műszakváltás. Keresett hely volt, még hajnali háromkor is akadtak jócskán vendégek, a londoni night clubban. A legelitebb hely volt, nem csak Londonban, de egész Angliában, ugyanakkor hajnalban beengedték a kevésbé tehetős vendégeket is. Szerencsésnek tartotta magát, hogy itt dolgozhatott. A lányokkal viszonylag jól kijött, voltak kedves barátnői, de akadtak irigyei is, azonban sosem hagyta felidegesíteni magát. Ez a szakma már csak ilyen. Kiszámíthatóság és kiszolgáltatottság jellemzi.
Kiszámítható volt, mert nagyon pontos hierarchia jellemezte a lányok közti kapcsolatot, és egyes posztok betöltésénél lehetett tudni, meddig mehetnek el a kuncsaftok, és meddig kell elmenniük a lányoknak. Az alsó réteget a hajnali műszakba beosztottak képezték, a kedvencek este nyolctól éjfélig dolgozhattak. Ő igencsak népszerűnek számított, már egy éve az elismertek alsó lépcsőjén álldogált, de érezte, épp esedékes lesz a közel jövőben az előléptetése. Mindkét szinten három fokozat volt, a három munkaköri feladatok alapján. Ezek a rangsorok clubonként változnak, itt a legalja az öl táncos volt, s egyben pincéri feladatokat is ellátott. Ő már egy éve hordta az italokat, s bókolt a pénzes pasasoknak. A következő szint a club egy másik emeletén mutatkozott meg, a bordélyházban. Nem vágyott arra, hogy a férfiak, esetenként nők legmegalázóbb akaratát elégítse ki, de ez az egyetlen út vezetett a színpadhoz. London elsőszámú clubjában a rúdtáncosokat becsülték meg a legjobban, nekik nem kellett mocskos fantáziálásokat megvalósítaniuk, és kígyószerű mozgásukkal elbűvöltek mindenkit. Sokat gyakorolt, a hajnali műszakban már bizonyította teste hajlékonyságát. Ez volt az álma, hogy egyszer főműsor időben lejtsen a férfiaknak, s elmondhassa; mindent a szemnek, semmit a kéznek. Persze, előfordult egy-két táncossal, hogy át kellet vonulniuk egy meghittebb szobába, de olyankor akár magával a trónörökös herceggel háltak.
Huszonkét éves volt csupán, de most sokan tőle idősebbek készültek a számára alacsonyabb rangot képviselő műszakra. Ebben a szakmában az életkor nem volt mérvadó, ha tehetséges vagy, fiatalon tiéd a dicsőség, s ha jól megy a sorod, negyven évesen is még ágyassá válhatsz főidőben. Nem egy ilyen kollégája volt, hisz az idős miniszterek volt, hogy nem friss húsra, hanem tapasztaltabb nőkre vágytak.
- Trisha! – meztelen vállához hirtelen ért az idegességtől hűvös kéz.
- Anja, megijesztettél – fordult szembe a szőke lánnyal, aki már csillogó ruhában állt mögötte.
- Most indulsz? – kérdezte, s Trisha csak mosolyogva bólintott. – Vigyázz magadra! – Anja hangja vészjóslóan aggódó volt.
- Nem kell engem félteni – lépett el a lánytól a fekete hajú.
- Te is hallottad, hogy azt a lányt, akit két hónapja öltek meg, a nyomozók szerint, - itt suttogóra vette hangját – az a Jack tette.
- Az mérföldekkel innen történt, és én két utcányira lakom – vette félvállról Trisha a figyelmeztetést. – Inkább te vigyázz magadra, Anja!
- Én itt biztonságban vagyok.
- Jó munkát! – intett a fekete a szőkének, s sarkon fordulva elindult a sikátorra nyíló kijárathoz. Szerette a bohókás szőke lányt, de mostanában túl sokat aggódik. Az a bizonyos Jack állítólag csak éjszakai pillangókat gyilkol, és Anja nagyon jól tudta, hogy ő népszerű a férfiak körében, volt már, hogy őt kérték át a bordélyházba, de a főnök még nem engedte a hadügyminiszter fiához.
Sajnálta, hogy már nem egy műszakban vannak Anjával, de tudta, a lány nemsokára átkerülhet hozzá, talán épp azért, mert neki egy szintet fel kéne lépnie. Reménykedett, s mosollyal arcán csukta be maga mögött a nyikorgó ajtót. Lelépkedett azon a három fok lépcsőn, s körülnézett. A sikátortól jobbra alig pár méterre volt a főút, de ha arra megy, egy háztömböt kerülnie kell. Inkább úgy vélte, levágja az utat, s a sötétségbe burkolózó bal irányt választotta. Ha a hosszú métereken túl lesz, egy kisebb utcába ér, s onnan már csak két lépcsőháznyi lakóház jobbra, és otthon is van. Ajtók csak húsz méterenként voltak egymástól, s nem is mindegyik volt kivilágítva. A hatalmas kukákból pedig kotorászó macskák vagy patkányok zaja hallatszódott ki.
Nem tagadta, meg-megijedt egy-egy hang hallatán, de tudta, csak Anja ültette a bogarat a fülébe. Az egyik ajtó mellett egy kalapos férfi állt, egy pénzérmével játszott. Trisha kicsit sietősebbre vette, bár már hozzászokott a gyanús alakokhoz. Az érme csengett, mikor elpöckölte a férfi, s aztán erős tenyerét köré fonta. A csengés azonban abba maradt, mikor a lány elhaladt mellette. Észre sem vette volna ezt az intő jelet, de tompa lépések követték őt. Szinte már kocogó tempóban sétált, szíve kalapált, ha Anja nem is beszéli tele hülyeségekkel a fejét, most akkor is félne.
Hirtelen erős kar szorította meg, s egy éles tárgy simult arcához, ő azonban valamilyen csoda folytán kiizegte-mozogta magát a kar szorításából. Ziláltan fordult szembe támadójával, de az ijedtségtől megremegett, s összecsuklott alatta lába. A hatalmas cipők közeledtek felé, s csak annyi ideje volt, hogy kezével letörölje vörös vérét megsebzett orcájáról. Rémülten, félelemmel teli tekintetekkel nézett fel a férfire, akinek kezében egy kés volt, pengéjén vörös csíkkal. Az arcot nem látta, de tudta, ismeri a fickót. A kést szorító kezén ott díszelgett a rubinköves aranygyűrű, felismerte a hatalmas övcsatot, s a kopott fekete cipőket. Ma ő szolgálta ki, mindig tőle rendelt, s egy táncot is lejtett neki, s azért is jegyezte meg ezeket a dolgokat, mert furcsállta, hogy mindig őt szólítja, de egyszer sem élvezi a látványát.
- Tudod, ki vagyok – közel sem kérdésnek szánta az érces hang tulaja.
- Nem, én nem…! – Trisha fölé magasodott, s villanó tekintetével elnémította a lányt. Már remegett, szemeibe könnyek szöktek, félt, ahogy még életében sosem.
- A nevem… Jack! – sújtott le késével a férfi, s közben erős kezével befogta a lány száját, semmit sem utált jobban, mint nők halálsikolyát.
~*~*~*~vége~*~*~*~
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
