A már nagyon várt bagoly
Lenah számára a bezártság a lakásba, illetve a házba, elviselhetőbb volt, mint számított rá. Bár kevesebbet járhatott ki az Abszol útra, s semmilyen formában nem tarthatta a kapcsolatot szüleivel sem, lefoglalta a bájitalkészítés az emeleti konyhájában, illetve ez alatt az egy év alatt, a megmaradt tizenhat lakásból újabb négyet vásároltak fel, kettőt az elsőn, egyet-egyet a földszinten és a saját szintjükön.
Voldemort tervei közt a teljes ház felvásárlásának célja az volt, hogy majd követőit ebben az épületben gyűjtse össze, azonban nem kényszeríthette rá őket, hogy a fényűző kúriákat lecseréljék kis lakásokra, míg muglik is laktak ott, s így nem varázsolhatnának kényük-kedvükre. De már nem sok hiányzott, s Lenah minduntalan szerette volna minél hamarabb, hogy bekövetkezzen, mert tudta, legtöbb volt iskolai barátnőjével költözhetne össze, de a legfontosabb Natte volt, aki a mai napig Rosier felesége volt. Bár a férfivel heti szinten találkozott, soha nem merte megkérdezni, Natheline hogy van.
Voldemort ebben az egy évben sokkal többet dolgozott, mint eddig, az előléptetése következtében. Főleg az utóbbi időben, mivel munkaideje nagy része kötetlen volt, reggel elment, és csak este jött haza. Eleinte ebédelni visszatért a házba, de nem maradt sokáig. Az utóbbi pár napban, azonban Lenah szinte nem is látta. A férfi reggel korábban ment, minthogy ő felkelt volna, s később ért haza, mikor már a lány aludt.
Voldemort sosem beszélt a munkájáról, így Lenah-nak fogalma sem volt, hogy merre járhat. Ha nem tapasztalta volna meg az évek alatt a férfi hidegségét a másik nemmel kapcsolatban, s ha nem lett volna biztos a saját, bizalmas, különleges kapcsolatukban, talán ideje nagy részét aggodalommal töltötte volna, az esetleges megcsalás végett. Persze azt is tudta, ha Voldemort tényleg megcsalná, akkor sem tehetne semmit.
De mégsem volt nyugodt. Az elmúlt hetekben nem érezte jól magát, talán a nyár hirtelen távozása, a levegő lehűlése végett, nem tudta, de jobbnak látta elmenni a Szent Mungóba. Mivel nem akart feltűnni a férfinek, kihasználta annak elfoglaltságát, s csak pár napja látogatta meg az intézményt. Ott azonban kétségbeejtő spekulációkat hallott, s azt mondták, az eredményeket majd baglyon küldik ki, de még nem érkezett meg. Félt az eredménytől, ám a legjobban a férfi reakciójától. Mivel a napokban nem tudott vele beszélni, sőt semmilyen módon kapcsolatba kerülni vele, még puhatolózni sem tudott.
A belső kis rettegése megakadályozta a koncentrálásban, a bájitalfőzésben, pedig most nagy szüksége lett volna rá, hogy valami elterelje a figyelmét. A régi iskolatársak, Voldemort jelenlétének hiányának ellenére is folytatták a muglik, illetve a sárvérűek üldözését, s kínzását az alagsorban, Lenah azonban nem látogatott le hozzájuk, értelmetlen lett volna. Legbelül tudta, mégis társaságra vágyott. Saját magát sem értette, mire ez a hirtelen érdeklődés mások iránt, nagyon jól elvolt a maga kis burkában.
Talán az egyedüllét, és a Voldemorttal való egyre időszerűbb kommunikáció késztette, hogy aznap este ébren várja a férfit a nappaliban. Hosszú, ezüstszín hálóingében ült a kanapén, lábait felhúzva, baljában teásbögre, a gőzölgő itallal, jobbjában egy bájitalreceptes könyvvel. Az átforrósodott bögrét le-letette az alig fél éve vásárolt üveglapú dohányzóasztalra. A plafonról lelógó csilláron három gyertya pislákolt, s adott fényt a lánynak. Lenah koránfekvő típus volt, nem volt hozzászokva a fennmaradáshoz, így hamar el is bóbiskolt.
Amint a tea kifogyott, szemhéjai le-lecsukódtak, s csak percek kérdése volt, hogy a könyv ki ne csússzon a kezéből, s feje előrebukjon álmában. Aggódott Voldemort hollétéért, de ugyanakkor mostanában annyira hozzászokott, hogy gyomorideggel aludjon el, hogy nem okozott gondot ez most sem. A gyertyák alig félórával később kihunytak, s Lenah még mélyebb álomba zuhant. Képek villantak fel előtte, a múlt képei eltorzítva, mintha csak választás elé állítanák, melyiket akarja újra átélni. Döntésképtelenségében egy emlék kavalkádba csöppent, ahonnan vakító, zöld lángok fénye rántotta ki.
Álmosan tekintett rá a lány a kanapéról, ahogy kilépett a kandallóból. A lángok visszatántorodtak a téglarakásba, de ő hirtelen lecövekelt az asztal másik oldalán. Hosszú percig csak néztek egymásra, ő próbálta kitalálni, Anguish miért maradhatott fenn ilyen sokáig, s lehetséges válaszként a lány ölében megbúvó könyv állt szolgálatára. Nem szokott hozzá a lány efféle viselkedéséhez, de fáradt volt ezen töprengeni.
Lenah arcán bágyadt mosoly szaladt át, s láthatóan elaludt. Nem törődött vele, miért is tette volna, csak átvonult a fürdőbe, hogy megmoshassa arcát, s levehesse fekete öltönyét. A tükörben egy sápadt, lesoványodott fiatal férfi nézett vissza rá, aki hetek alatt szinte éveket öregedett. Egyre fárasztóbb, s terhesebb volt számára a munka, a házalás, a folyamatos mosoly, mely még most is arcán meg-megcsillant. Hirtelen hidegvízre váltott, abban mosta meg arcát, s ez végre eltűntette a görcsösen ott ragadt mosolyt.
Alapvetően nem volt számára nehéz belopnia magát emberek szívébe, de a legújabb megbízatása nagyon nehéznek látszott, s egyre időigényesebbnek. Madame Smith makacs és kitartó nő volt, s mellette még számtalan ügyfele volt. Holnap is el kell látogatnia hozzá, s azutánis, Mr. Burke parancsára addig, amíg meg nem kapják, amit akarnak. Öltönyét a fürdőben hagyva, a koszos ruhák kupacát még nagyobbá téve, belépett a hálószoba sötétjébe, majd maga után egy pálcasuhintással eloltotta a fürdőben a gyertyákat.
Miután befeküdt az ágyba, elsőként kellemes érzés futott végig rajta, hogy nem kell mással is megosztania álmait, azonban mikor megszokott pozíciójából másik oldalára fordult, hiányérzete támadt. Nem szeretett úgy elaludni, hogy tudván tudja, Lenah őt nézi, így mindig hátat fordít neki. Azonban, mikor meghallja a lány egyenletes szuszogását, mindig felé fordult, s a magatehetetlen nő látványa álomba ringatta őt. Igen, már hosszú ideje nőként gondol a lányra, ugyanakkor számtalan eset volt, hogy Lenah éretlenségéről győzte meg a férfit. Furcsa, titokzatos, mégis nyitott könyv volt számára Anguish. Úgy ismerte, mint a tenyerét, mégis tudott neki újat mutatni. Bár nem mutatta, a lány mindig lenyűgözte őt a bájitaltudományával, főleg a fekete mágia alapanyagainak felhasználásának terén. Bár fáradtabb volt, mint eddig bármikor, mégsem tudott elaludni a hiányérzete miatt. Azonban gondolatait a nappaliban szunnyadó lány felé irányította, s bár lassabban, de elaludt ő is.
***
Lenah az ablakon beszűrődő reggeli fényre kelt fel, talán még korábban, mint iskolaévei alatt. Fáradt volt, de nem tudott visszaaludni, így kiegyenesedett ülő pozíciójában, megtörölgette álmos szemeit, s megpróbált felkelni. Tetteit inkább tudatalattija irányította, mint sem éber énje, de magához véve bögréjét kivonult a konyhába, útközben pedig az ajtó melletti könyvespolcra feltette este olvasott receptes könyvét. A konyhában kissé állott levegő volt, mikor belépett, így kinyitotta a kétszárnyú ablakot a kis konyhaasztal felett. Hideg szél süvített be, a karjai is libabőrösek lettek, ahogy a mosogatóba tette a kerámiabögrét.
Vékony hálóinge kevésnek bizonyult a hajnali hidegben, így gyorsan beszaladt a fürdőbe, s magára vette selyem köpenyét, majd visszament a konyhába reggelit készíteni. A kenyeret a hűtő tetején lévő fa kenyértartóból vette elő, s bár tudta használni a kés megbűvölésére szolgáló varázsigét, kézzel gyorsabb volt felszeletelni, a sok aprítás végett szerzett tapasztalat miatt. Nem vágott sok szeletet, csak hármat, majd azokat félbe, s úgy bűvölte őket ropogósra. A vajat a hűtőből az asztalra tette, majd leült a távolabbik székre, s elkezdte megkenni a pirítósokat.
Miután mind a hat szelettel végzett az egyiket magához véve kezdett reggelizni. Baljával felkönyökölt az asztalra, s tenyerében tartva állát kinézett az ablakon. Az őszi London ködös volt hajnalban, a kis mellékutca, amire az ablak nyílt kihalt volt, csak az olajlámpák halvány derengése mutatta a néptelen betont. Gondolatban a napját kezdte tervezgetni, ráférne a lakásra egy kisebb takarítás, mosás, a szokásos dolgok. Az elmúlt két évben megtanulta a házimunkához elengedhetetlen varázslatokat, de csak akkor használta őket, ha nagyon muszáj volt. Bár kezdetben égető szüksége lett volna egy házimanóra, lassan beleszokott a kevésbé gazdagok életébe. Néha elgondolkozott, honnan indult, és hová jutott. Mikor még kislány volt, nem ilyen életre vágyott, s bár nem volt ellene mit tenni, megszokta, s elfogadta, mára már meg is kedvelte.
Nem túl hangos ajtócsapás hallatszódott a folyosóról, s Lenah azonnal felpattant, hogy megnézze mi történt, olyan gyorsan, hogy még a kenyere is kezében maradt. Amint a konyhaajtóba ért, meglátta ki mozgolódott még rajta kívül a lakásban.
- Voldemort – suttogta a nevet, felismervén a férfit. Az a másodperc tört része alatt fordult vele szembe, s szegezte felé pálcáját. Anguish megkövülten nézett a sötét szempárba, melynek tulaja pár másodperc múlva leeresztette fegyverét, majd egy halvány biccentéssel eltűnt a nappali ajtajában.
Lenah csalódottan sétált vissza a konyhaasztalhoz, s tette le félig megevett pirítósát. Elment az étvágya, s helyébe idegesség rántotta görcsbe gyomrát. Most lett volna alkalma beszélni vele, de nem tette. Megijedt, s a gombóc a torkában nem engedte, hogy több szót váltson vele. Lassú monotonitással kezdett bele a lakás rendbe tételébe, először a konyhában késztette az edényeket, hogy elmossák magukat, majd a hálószobába vezette útja. Ott egy-két pálcasuhintással beágyazott, a szétszórt ruhákat összehajtotta. Ezután átvette hálóingét valami kényelmesebb, otthoni, de származásához méltóan elegáns ruhába, s úgy ment át a fürdőbe.
Amint belépett a helyiségbe, észrevette, ami a legutóbb elkerülte figyelmét, a zöld csempe a kád mellett vizes volt, vagyis Voldemort már előtte felkelt, épp csak elkerülték egymást. Egy percig elmélázott, tekintetét a kádra szegezve, majd a szennyes felé fordult, a ruhadarabokat egyenként tisztította meg a bűbájjal, s hajtotta őket össze egy másik varázslattal. A kupac közepe felé Voldemort tegnapi öltönye akadt kezébe, amihez már épp hozzáfogott volna, mikor a gallérján halvány foltot vett észre. Bár mindig ’kimossa’ a férfi munkaruháit, eddig nem tapasztalt ilyen látható foltot. Kíváncsisága persze még a régi volt, így közelebbről is szemügyre vette. Mutató ujjával végig simított rajta, s furcsálkodva tapasztalta, hogy valami porszerű anyaggal van dolga. Az ujjára ráragadt maradékot megnyalta, s értetlenkedve állt a helyzet előtt, hisz porcukorvolt. De Voldemort miért járna el süteményezni munkaidőben?
Ahogy már percek óta magához közel tartotta az öltönyt, egyre jobban érezte azt az idegen illatot, ami összekeveredett Voldemort jellegzetes, bódító illatával, amit annyira szeretett. Ám ezt az új, határozottan női illatot egyáltalán nem kedvelte. Nem szokott a férfi után nyomozgatni, de most, hogy megbizonyosodott róla, hogy az nőkhöz jár fel munkaidőben, fájt neki. Hiszen ő is ott volt, miért menne máshoz? Már meglazult volna a kötelék, mely összekötötte őket?
Naivan próbálta hitegetni magát, hogy talán csak a munkájához kötődik a hölggyel való találkozó. De ez a megoldás még számára is túl idilli volt. Szomorúsággal szívében folytatta megkezdett tennivalóit, majd miután a lakás már kellő képen tiszta volt, kedvtelenségében bevonult a nappaliba olvasni. Az egész napját receptes könyvek bújásával, a fantáziáját megmozgató bájitalok aláhúzkodásával töltötte, illetve átolvasott egy-két gyógynövényes könyvet is.
Bár látszólag a könyveket bújta, gondolatban más merre járt. Elhatározta, hogy bár csak feltételezései vannak, beszél Voldemorttal. Persze, nem rögtön a feltételezhető hírrel kezd, először megpróbálja kipuhatolni, hol volt, merre járt. Ennek okán aznap éjjel is fennmaradt, hálóingben ült a kanapén, lábait vékony takaróval fedte, s lapozgatott egy növénytani könyvet. Későre járt, mint mindig, s ma is hamarabb elaludt, minthogy a férfi hazaérjen.
Voldemort ma éjjel pár másodperccel tovább vizsgálta a kanapén elfeküdt lányt, aki magához ölelve könyvét összegömbölyödve aludt. Takarója félig lecsúszott róla, Voldemort mégsem érezte kötelességének, hogy betakarja. Dühös volt, ideges, amiért olyan hasztalanságokkal kell foglalkoznia, mint Burke makacssága Smith ócskaságai irányában. Sietve ment lefeküdni aznap is, öltözékét a fürdőszobában hagyva.
***
Lenah a kandalló zöld tüzének fényére kelt fel, mikor Voldemort távozott. Álmosan ült fel a kanapén, távolról jövő hangként hallotta az eddig ölében szunnyadó könyv halk puffanását most a földön. Megtörölte szemeit, s percről percre csak a parázsló kandallót tudta figyelni. Elaludt, megint. Beletörődve szerencsétlenkedésének tényébe, felkelt, s fél éber állapotban csoszogott a hálóba. Az ágy megint bevetetlenül, egy-két ruhadarab a földön, hát igen, Voldemort nem épp a maga után rendet hagyó típus, de ezt nem is várta el tőle. Az éjjeliszekrényről magához vette este itt hagyott pálcáját, suhintott párat, magában elmormolta a varázsigéket, s máris nagyobb rend volt, mint mikor beköltöztek. Lenah magára vett egy hosszúszoknyájú, fűzős, fekete ruhát, be kellett látnia, az ősz idén hamarabb elérte Londont, mint eddig, s már nem kellemes rövid, nyári ruhákban mászkálnia.
Először a folyosóra nyíló ajtóhoz fordult, azonban egy gonosz kis hang fejében rávilágított a lehetőségre, hogy talán megvizsgálhatná Voldemort tegnapi öltönyét. Nem kellett neki kétszer szólni, már a fürdőben is termett, s a földre ledobált ruhakupachoz lépett. Csak a zakót emelte fel, s meglepettséggel vegyes csalódottsággal vette tudomásul, hogy az a bizonyos női illat megint megcsapta, s a gallér ismét fehéren csillogott a porcukortól. A kezéből kiesett az anyag, s szinte ő maga is majdnem a földre rogyott. Azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, átbotorkált a hálóba, s az ágy szélére huppant le.
Nem akarta elhinni, hogy ennek pont most kellett történnie. Hiszen eddig jól megvoltak, nem volt probléma az egyoldalú szerelem, és Lenah meg tudta adni, amit Voldemort kért. Ráadásul az időzítés, szinte mesteri. Lenah elgondolkozva csúsztatta akaratlanul is balját hasára. Nem, tudta, hogy nem szabad hiú ábrándokba kergetnie magát, hisz az orvosok sem voltak biztosak, és a bagoly sem érkezett még meg. Hol a fenében repkedhet az a szerencsétlen állat? Miért nem küldik már? Egyre izgatottabb lett, egyre jobban félt, az eddig stabilan működő gépezet, összeomlani látszott, a gondolatok egyszerre lepték el, s egyre inkább pánik kerítette hatalmába.
Szaporán vette a levegőt, s tekintetét ide-oda kapkodta a szobában, nem látott kiutat, a borzalmasabbnál borzalmasabb alternatívák egyre inkább megijesztették. De mikor vált ennyire paranoiássá? Saját magát érte erős pofonként, hogy ennyire bele tudta magát élni a képzelete szülte víziókba. Ahogy hirtelen lenyugodott, kis fény gyúlt a kavalkád sötétjében, s árasztotta el meleg reménységgel. Mi van, ha csak a munka? Egyféleképpen győződhet meg róla. Szinte el sem jutott tudatáig, mire készül, úti köpenyét máris vállára kanyarította, pálcáját mély zsebébe rejtette, a saját éjjeli szekrényének legalsó fiókjából elővett egy kis fémkulcsot, melyen egy papírdarab lógott, cikornyás betűkkel rajta: Gringotts.
A nappaliba nem is tudta hogy jutott, mintha egyszer csak ott termett volna. Remegő kezét a kandalló párkányára tett cseréphez emelte, tenyerébe egy marékkal vett a Hop-porból, majd beleszórta a téglarakásba. A zöld láng felcsapott, ő nagy levegőt véve belépett, s határozottan kimondta úti célját.
- Az Abszol út!
***
A Gringotts-ból egyenesen a Zsebkosz közbe vette az irányt. Ismerte a boltot, túl jól. Túl sokat járt oda tanuló korában, s most a ’vőlegénye’ is itt dolgozik. Legalábbis a főnökei itt dolgoznak. Csak reménykedett benne, hogy nem találja a boltban a férfit, hisz engedély nélkül hagyta el a lakást. Az esetleges ismerősök elkerülése érdekében fejére húzott csuklyával közlekedett már az Abszol úton is, ahol kicsit feltűnőbb jelenség volt, mint a poros kis mellékutcában.
Az ajtó feletti csengettyű kínosan hangos volt, azonban senki sem sietett előre a pulthoz. Szívverése tartotta a megfeszített tempót, majd kiugrott helyéből, s legújabb leküzdendő problémája az volt, hogy vajon belénevelt modora az évek alatt kikopott-e belőle.
- Üdvözlöm! – állt fel hirtelen a pult alól Mr. Burke. Kócos haja arcába lógott, de Lenah látta az undort. A félreértések elkerülése végett gyorsan lekapta csuklyáját fejéről, s az öreg is hangszínt váltott. – Áh, Miss Anguish! – csapta össze örömében, vagy inkább tettetett örömében tenyerét. – Vagy inkább Mrs. Denem? A kedves vőlegénye nem sokat pletykál, szűkszavú fiú, de azért a jó hírt csak kiszedtük belőle Borginnal – a férfi arcán őszintének tűnő mosoly ült, de a lány tudta, hogy csak színjáték az egész. Ahogy most az ő szerepe is elkezdődik.
- Oh, köszönjük szépen – mosolygott kedvesen, s a pulthoz lépett. – Sajnos az esküvő még várat magára, V… khöm – köszörülte meg torkát Lenah, mintha portól köhintene, azonban csak a nevet próbálta lenyelni magában. – Elnézést, szóval, Tom ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse a ceremóniát, az utolsó knútig – bár Lenah célozgatott, Burke nem vette, vagy nem akarta venni a lapot. Lenah-t azonban most nem ez érdekelte. – Viszont, ha már a vőlegényemnél és a szűkszavúságánál tartunk… - tért rá a témára a lány, s várt, míg Burke bólintott, hogy készséges információkat kiadni. – Tom, mostanában nagyon későn jár haza, és… aggódom. Ne értse félre, Mr. Burke, nem a munkaidővel van gondom, de, Tomnak furcsa illata is volt, és ha kérdeztem, semmit nem árult el – Lenah arca maga volt a nyitott könyv, vagy legalábbis Burke úgy látta, amikor a lány hangja szomorkás lett, arca is megnyúlt, amikor mentegetőzött, szemei is jobban csillogtak. Anguish elégedetten nyugtázta, hogy még mindig megy neki a hazudozás, a bájcsevelyről nem is beszélve.
- Megnyugodhat, Miss Anguish – kezdett bele Burke. – Tom csupán lelkiismeretesen végzi a munkáját, és igazán örülök, hogy semmiféle bolti titkot nem fecseg ki. Azonban megnyugtathatom, kisasszony, hogy Tom csak Madame Smith-t próbálja rávenni, hogy adja el nekem a koboldok kovácsolta páncélját – magyarázta a férfi, s Lenah sokkal láthatóbban nyugodott meg a kelleténél.
- Igazán köszönöm az információt, Mr. Burke – biccentett mosolyogva a lány. Mélyen legbelül szinte nevetni támadt kedve, annyira örült, hogy Voldemort csak a munkája miatt hanyagolja, s porcukrozza össze magát. Hallott Madame Smith-ről, tudta, hogy csak egy ronda vén öreglány, már nem félt semmitől, kivéve a hírtől, amit még mindig nem tudta, hogyan kéne közölnie Voldemorttal. Viszont, most kisebb gondja is nagyobb volt ennél, ugyanis ahogy számított rá, ennyivel nem ússza meg.
- Nem tesz semmit – biccentett Burke, majd rátért az ő részére. – Azonban, ha már ellátogatott hozzánk, hagy ajánljam figyelmébe a minap érkezett nyakláncainkat – hajolt le a pult alá a férfi, s Lenah meg mert volna esküdni, hogy hallotta eltörni a bordáit. Burke lassan egyenesedett fel, s tette a pultra a selymen heverő nyakékeket.
- Igazán köszönöm, de… - Lenah számított rá, hogy vásárol is majd valamit, ennyit megérdemel az öreg, ha már információt adott neki, de egy nyaklánc most nem fért bele a keretbe. – Inkább… Ezek a fiolák érdekelnének – mutatott a pult távolabbi, üveglapos részére, mely alatt különböző méretű és formájú fiolák hevertek, szintén selyem díszpárnán. Burke bár csalódott volt, hogy nem tudott elsózni egyet a méregdrága ékszerekből, azért azok a fiolák is elég drágán lettek kiállítva.
- Nagyon jó szeme van kisasszony, ezek kristályfiolák, egyenesen Spanyolországból! – vette ki az asztallapra a dobozt az eladó, s Lenah jobban szemügyre vette őket.
- Mennyibe kerülnek, Mr. Burke? – kíváncsiskodott bájos hangján. Rég használta ezt a hangszínt, szinte már érezte, ahogy begyulladnak hangszálai.
- Változó – motyogta Burke.
- Akkor azt hiszem, ezt kérem! – bökött egy csepp alakúra Lenah. Nem volt sem túl kicsi, sem túl nagy, olyan öt-tíz galleont kérhet érte az uzsorás.
- Tizenkét galleon lesz, más valamit? – duruzsolta rekedten Burke. Lenah visszafogta magát, úgy volt vele, mivel ilyen jó hírekkel szolgált a vén öreg, megérdemli.
- Igen, kérnék azokból a szemekből egy fél tucatot – mutatott a kirakatban álló üveggömbre. Burke egy kisgyereket megszégyenítő gyorsaságával térült-fordult a boltban, s már be is csomagolta az üvegcsét, s egy befőttesüvegbe beleszórta a szemeket.
- Tizenhárom galleon, és hat sarló lesz – mondta a végösszeget Burke, mire Lenah elővett tizenöt galleont.
- Mr. Burke, ugye megkérhetem, hogy a mai látogatásom, kettőnk közt maradjon? – csúsztatta át az aranypénz Lenah.
- Számíthat a diszkréciómra a legkedvesebb vásárlóm – mosolygott a férfi, szemeiben vad csillogással a pénz láttán.
- Igazán köszönöm – azzal távozott a boltból. Burke még a galleonokat számolgatta, s magában motyogott.
- A kis ringyója, ha igazán egy pár lennének, már Denem elvette volna. Nem is érdekel, azokat az üvegeket úgyis csak pár sarlóért vettem darabját – azzal hátracsoszogott a raktárhelyiségbe.
***
Lenah estére elfáradt ugyan, de aludni nem tudott. Délután a bájitalos konyhájában ügyködött, felhasználva a frissen vásárolt szemeket. Kora este megvacsorázott, hagyott Voldemortnak is, bár tudta, hiába, nem szokta mostanában a főztjét enni. Nem zavarta, így legalább nem mondhatja, hogy nem teszi, amit egy feleségnek tennie kéne.
Álmatlanságával nem tudott mit kezdeni, így hát leült hálóingben egy pokróccal és egy könyvvel a kanapéra. Most nem bájitalos, és nem is gyógynövényes könyvet választott, hanem egy regényt. Vámpírokról szólt, hamar elálmosította. Kicsit tovább volt fent, mint ahogy szokott, de még így is, előbb elaludt, minthogy Voldemort hazaérhetett volna. A férfinek Burke nem mondott semmit, ha elmesélte volna a menyasszonya délelőtti kis kiruccanását, valószínűleg nem ülne ekkora mosoly az arcán.
Kilépve a kandallóból meg sem lepődött a lány láttán, azonban, ahogy eddig is, most sem érdekelte különösebben az ottlétének oka. Most csak mohón örült, ahogy láthatta régi családi kincsét, s már a hazavezető útón is a terven gondolkozott. Másnapra össze kell hívnia a társait, rendkívüli gyűlés lesz. Addig valami használható és precíz terv kell. Majd megálmodja, úgy érezte, ráér reggel törődni ezzel, hisz úgyis előtte a hétvége. Egy biztos volt, jövő héten már a birtokában lesz a nyakék és a pohár.
Elmélázott Lenah felett állva, rég érezte már, hogy munkájának gyümölcse érik. Ennél már csak a napja a lánnyal lehetett volna teljesebb, de úgy gondolta, ezzel még ráér, holnapig. Had aludjon, nem ébreszti fel. Betakarta a lábánál összegyűrődött takaróval, s szenvedéllyel teli, de mégis lágy csókot lehelt Lenah ajkaira, majd ő is lefeküdni készült.
***
Másnap reggel Lenah arra ébredt, hogy takarója alatt finom, meleg van. Nem emlékezett rá, hogy betakarózott volna, úgy elnyomta az álom, viszont most a reggeli hűvösben jólesett neki. Nem lustálkodhatott sokáig, hétvége volt, ilyenkor reggelit szokott készíteni Voldemortnak, aki általában nem eszik vele, de azért elkészíti. Fészkelődött, nyújtózott, majd végül lendületet véve felkászálódott. Egyenesen a fürdőbe ment, reggeli teendőit elintézni, majd fogmosás után a hálóajtót mustrálta. Fel akart öltözni, de nem tudta, a férfi vajon alszik-e még. Úgy gondolta, ha élve megúszta a tegnapi kis akcióját, ebből sem lehet semmi baj. Lassan nyitott be, ekkor valahogy égető problémává vált, hogy valamit csinálni kéne a nyikorgó sarokvasakkal.
Voldemort most neki háttal aludt, egyenletesen lélegzett. Lenah lábujjhegyen lépkedett be, s gyorsan magához vett egy, a tegnapihoz hasonló ruhát, de ez egy fokkal kihívóbb volt. Mikor visszafelé indult a fürdőbe, egyszerűen megtorpant a látványon. Két éve élt együtt Voldemorttal, de még sosem látta aludni.
Az arca kisimult volt, így, kipihenten visszanyerte bőre az életerős színét, s a szemei olyan nyugodtan pihentek meg, oly ártatlanul fonódtak össze pillái. Ajkai nem mosolyogtak, gyöngéden tapadtak egymáshoz, kissé megnőtt haja kócosan takarta helyenként arcát. A lány szíve szerint bebújt volna mellé, de nem tehette. Merlin tudja milyen következménye lenne annak, ha felébresztené. Így hát inkább kivonult, s a fürdőben készülődött tovább.
Hosszú, szinte derékig érő mélyvörös haját kifésülte, s egy percig elmélázott a tükörben. Elbambult a kis hullámokon hajában, aztán tekintete lejjebb és lejjebb vándorolt. A hasát most fűző szorította, bár amúgy is lapos volt. Keze akaratlanul is testrészére csúszott, majd megrázta fejét, mintha rémképet hessegetne el. Nem akarta beleélni magát, nem akart a levél után csalódni. Nem tudta biztosan, de úgy gondolta, hétvége lévén, már nem küldik ki a baglyot. Majd jövő héten.
A reggeli rántotta és vajas pirítós volt, alig pár perc alatt készen lett, Lenah szépen megterített két fő részére. Mocorgást hallott, tompa ajtónyitást és csukódást, víz folyását, és pakolászást, egy halk koppanást és káromkodást. Voldemort felkelt. Lenah kézzel mosogatta a tojásos serpenyőt, bár nem volt oda a mugli megoldásokért, mosogatni valamiért szeretett.
- Felégetem azt a szekrényt! – lépett be a konyhába a férfi. Lenah mosolyogva nézet rá, így is alig bírta visszatartani nevetését.
- Jó reggelt! – köszönt, meg sem hallva az iméntieket.
- Az elmúlt egy hónapban, már másodjára verem be a fejem a polcba – panaszkodott, s állt meg a konyhaszekrénynek támaszkodva, Lenah mellett.
- Ez azért van, mert nem alszod ki magad – csilingelte Lenah. Nem is értette, miért van ilyen jó kedve, talán csak élvezte, hogy végre hallja a férfi mély bariton hangját. Hiányzott neki.
- Szerinted hogy aludjak, ha valaki csörömpöl a szomszéd szobában? – kérte számon a lányt, aki azonnal kiejtette a vasedényt a kezéből.
- Felébresztettelek? – nézett rá ijedten, de Voldemort nem válaszolt. Elzárta a csapot, és kezébe vette a konyharuhát. Hamiskás mosollyal arcán megtörölte a lány habos kezeit, majd hirtelen helyet cserélt vele. Lenah szinte észre se vette, hogyan került a konyhaszekrényhez, de máris vele szemben állt a férfi, s kezeivel arcát fogta közre.
- Fel, és fizetni fog érte! – suttogta, azzal mohón megcsókolta. A lány először megijedt, majd megadva magát átkarolta a férfi nyakát.
Voldemort kezeivel lassan elhagyta a lány arcát, s ívesebb domborulatok felé kalandozott, Lenah belemosolygott a csókba, ezzel elárulva magát, túlságosan is kedvére van a helyzet. Voldemort nem hagyhatta, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy Lenah szeretné, valahogy ki kellett mutatnia, hogy ki az, aki irányít, ki parancsol. Lassan kezei a lány derekára siklottak, majd hirtelen megemelve a pultra emelte őt. Lenah a meglepettségtől elvált férfitól, de karjaival továbbra is magához közel tartotta. Voldemort szinte elmerült a vágytól csillogó szemekben, érezte, hogy a lány is akarná, de erre nem itt, bár, a hely nem volt problémás végül is, de az idő semmiképpen nem volt alkalmas.
- Most nem érek rá játszadozni, - kezdte, s látta a lány kicsit rájátszva, de elszomorodik – de este kamatostul megfizetsz, amiért nem hagytál aludni! – csókolta meg újra, s bár csak futó puszinak szánta, Lenah nem engedte, kerül, amibe kerül, egyre szenvedélyesebben, egyre forróbban követelte a másik ajakit, akinek bár a szerepcsere nem tetszett, egyelőre élvezte a helyzetet. Végül ő vetett véget a játéknak, eltolta magát a lánytól, s kisétált a konyhából. Lenah azonnal leugrott a konyhaszekrényről, s kiszalad a folyosóra. Voldemort még az ajtó előtt állt, épp a cipőjét húzta fel.
- Hová mész? – kérdezte kis félelemmel hangjában.
- Csak a pincébe, összehívom a többieket.
- Értem – sütötte le szemeit a lány.
- Viszlát! – köszönt a férfi, s Lenah mosolyogva tekintett fel rá. Az ajtó becsukódott, s Lenah egyszerűen nem tudott felébredni ebből az idilli pillanatból. Annyira kellemes volt, szenvedélyes, és… normális. Szerette Voldemort sötét oldalát, talán még jobban vonzotta, mint az a kis tenyérnyi jó, ami benne volt. Amitől örülni tudott, ami miatt a mai napig vele volt. Így volt számára tökéletes a férfi, le nem cserélte volna semmiért.
Mosollyal arcán ment vissza a konyhába, s állt meg az asztal előtt. Megint nem ettek együtt, de ez már így volt normális. Felszedte a használatlan tányérokat, s a felső szekrénybe pakolta, mikor hirtelen üvegzörrenést hallott. A kerámiatányérok majdnem kieset a kezéből, de még idejében a helyükre tolta őket, majd megperdült tengelye körül.
Ott állt az ablakban, lábán a levéllel, csőrével kocogtatva az üveget, az a gyönyörű gyöngybagoly. Lenah egy hete erre várt, most mégis félt kinyitni az ablakot. A bagoly türelmetlenül kopogtatott, mire Lenah elhúzta a függönyt, s végül kinyitotta a két ablakszárnyat. Az állt beugrott, s lábát tartotta felé. Lenah remegő kézzel bontotta ki a vörös selyemszalagot, s vette kézbe a Szent Mungo pecsétjével ellátott borítékot. Lerogyott a székre. Még az sem érdekelte, hogy a bagoly elkezdte csipegetni a pirítóst. Anguish nem merte kinyitni, még azután sem, hogy az állat vagy negyedóra falatozás után távozott.
Lenah-t megcsapta a hűvös szellő, s csak ekkor eszmélt fel. Letette az asztalra a borítékot, s becsukta az ablakot. De ez sem segített, elkezdett fel-alá járkálni, szinte érezte, ahogy félelmében elájul. Végül kíváncsisága előtört belőle, s felkapta a papírdarabot. Eszelősként tépte fel, majd kivette a pergament. Először az adatait látta, cikornyás betűkkel, majd valami orvosi halandzsa. Az egészből csak egy szót értett. Balja lassan hasára csúszott, most már nem feltételezett ábránd volt, valóság, biztos tény. Újra elolvasta a pergamenre írt szót: Pozitív.
***
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
